Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - KISS ENDRE: Civilizáció, emancipáció, liberalizáció

megvalósulásához nélkülözhetetlen szabad társadalmi tereket. Ilyen meghatározások közepette már nem meglepő az a magyar társadalomban különösen is gyakran érzékelt szituáció, amikor számos egyénben és csoportban világosan megvan az emancipáció vágya és szükséglete, miközben aktuálisan (éppen) nincsen „hová", azaz „kihez" emancipálódnia. Az emancipáció világosan körülhatárolható elemei, céljai és célcsoportjai nélkül ugyanis gyakorlatilag lehetetlen épp a specifikusan emancipatív folyamatok beindulása. E kérdésfeltevés jelentőségének nagyságrendje nyomban világossá válik, ha azt az új politikai mitológiák és a mítoszoktól való, a racionalitás diktálta búcsú szövegösszefüggésébe helyezzük. A mítoszoktól való búcsú progresszív folyamatába való adekvát bepillantás természetesen nem teszi feleslegessé az önmagukat túlélt mitologémák explicit formában történő permanens kritikáját. A helyes belátás és a mitologémák szüntelen kritikája bizonyos értelemben még függetlenek is egymástól. A helyes belátás ugyanis nem képes megakadályozni a régi mitológiák állandó újjászületését, illetve „új" mítoszok születését. A régi mitológiák újjászületése és az új mitológiák megszületése ugyanis sajátos társadalomontológiai szükségszerűség, olyan, ami azok leküzdését minden egyén és egymást követő nemzedék feladatává teszi. Ezért nem mentesíthet a mítoszoktól való búcsú jelenségébe való belátás a mindenkor újjászülető mítoszok elleni küzdelemtől. A mindenkori új mítoszok kritikája ter19 A század szociológiai természetű eltolódásai mindezeken kívül még azt az újabb problémát is magukkal hozták, hogy adott esetekben egyszerűen mészetesen a racionalitás kiterjesztésének vonalán halad, s mint ilyen, a fenti okok miatt semmiféle legitimációra nem szorul. Az a tény azonban, hog)- ez a kritika nem szorul legitimációra, nem azt jelenti, hog)- a kritika nem marad egyoldalú, absztrakt, sőt, világtörténeti szempontból is steril, ha a racionalitás szempontjainak érvényesítése során szem elől téveszti az emancipáció problematikáját. A szubjektumok (az egyének és a nagyobb csoportok) álláspontjáról tekintve egyértelművé válik, vajon miért válhat egyoldalúvá a mítoszok e racionális kritikája a történeti folyamatok dinamikájának feldolgozásakor. A racionalitás kibontakozása (és kibontakoztatása) ugyanis feltételezi az emancipatív impulzusok egyidejű kibontakozását (és kibontakoztatását). Pontosan a racionalitás folyamatainak kibontakozása során észlelt emancipációs hiányok - nyugodtan nevezhetjük emancipációs deficiteknek is vezetnek mind a régi mitológiák újbóli feléledéséhez, mind pedig - ritkább esetben - egészen új mitológiák megszületéséhez. Pontosan a világ varázstalanítási folyamatainak során kialakuló emancipációs deficitek frusztrációi, félelmei és csalódásai jelennek meg a régi és új mítoszok valóságos táptalajaként. A mítoszoktól való búcsúvétel és az emancipációs impulzusok hiánya a totalitárius rendszerek szövegösszefüggésében jelenik meg egyszerre döntő és leleplező módon. A totalitárius jelenség szokványos értelmezése ugyanis éppen a hamis mitológiákkal mint magyarázó elvekkel operál, és kiemeli nem tűnnek fel olyan egyének vagy csoportok a társadalmi horizonton, akikhez lehetséges lenne emancipálódni.