Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)
KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása
nék a világosságot, hanem keresve keresik. - De talán még inkább van szüksége ily orgánumra magának a zsidóságnak. Vallásunknak és kútfőinek, régi irodalmunknak és a zsidó tudománynak az ismerete és művelése hihetetlenül hanyatlott egy nemzedék óta. És e hanyatlással karöltve jár felekezeti érdekeink elhanyagolása, a közömbösség és részvétlenség minden iránt, mi a zsidóság egységét dokumentálta." Az első szám cikkeinek témái, s már magukban a címek még világosabban szögezték le a folyóirat-intézmény megalapításának a bevezetőben is megfogalmazott indokait. Kohn Sámuel: „A honfoglaló magyarok és a zsidók" című írásában fejtette ki a később nagy karriert befutott úgynevezett kazárelméletet, Hochmuth Ábrahám „Zsidóság és kereszténység viszonya időszámításunk első két századában" címmel közölt írást, Kiss Józseftől a „Templomi énekek" jelentek meg. Kaufman Dávid „Az év küszöbén (az antiszemitizmusról)" írt, míg az „Autonómiánkról" címet viselő írás három csillaggal jelzett szerzője, Simon József, az Országos Iroda vezetője vázolta, hogy mi maradt ki az emancipációs törvény dacára is az igazi egyenlőségből: a zsidó vallás autonómiája, amely a keresztény egyházakat megillette. Leközöltek tipikus statisztikai összefoglalót is: Pálóczy Lipót „Műveltség állapota Magyarországon, különös tekintettel a zsidókra" című forrásértékű cikkében az 1880-as népszámlálás adatait dolgozza fel, Löw Imanueltől pedig a „Néhány reflexió" jelent meg. Az első szám tartalma is aláhúzza a bevezetőben felvetett orientációt: a beilleszkedést. S ennek megfelelően a magyar történelemmel, a kereszténységgel való közös pontok keresését, illetve tételezését. A tiszaeszlári vérvád (1882), majd az annak következményeként leplezetlenül és durván jelentkező utcai és a politikai antiszemitizmus, valamint az antiszemita pártok parlamenti megjelenése arra figyelmeztetett, hog)' a zsidók befogadása vag)" emancipációja a politika szintjén is kétséges maradt. A politikai antiszemitizmus ugyanis nem kevesebbet követelt, mint magának az emancipációnak a visszavonását. Az Egyen/őség című folyóirat a keservesen megszerzett jogok védelmében szerveződött. Minden intézményi háttér nélkül, magánkezdeményezésre, a tiszaeszlári per nyomon követésére, az antiszemita sajtó ellensúlyozására, az antiszemiták érveinek megcáfolására, valamint a védelem - a perben fellépő védelem egyet jelentett a magyar zsidóság védelmével - erőinek összefogására. Tehát nem kulturális reprezentációra, hanem primer jogvédelemre. A gyorsaság, amellyel a politikai jogvédelem talajából kinőve a lap szinte spontán módon a magyar zsidó kultúra legjelentősebb hajtóerejévé s intézményeinek kikövetelőjévé vált, jól mutatja, milyen erős volt a kényszer, hog)' a jogvédő funkció minél előbb kulturális tartalommal telítődjék meg, mintegy a legitimáció hivatkozási alapjaként. A lap első korszakának vezető publicistája, Acsády Ignác Zsidó és nem zsidó magyarok az emanczipáczió után című röpiratának toborzott előfizetőket az újság hasábjain. 75 Vezércikke figyelmeztet a változásra, amelynek sodrába a magyar zsidók az emancipáció 75 Egyenlőség, 1882. február 10.
