Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)
KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása
szélyben a haza" hívó, s ezúttal hozzájuk is intézett szava, azt a lehetőséget tárgyalták végig, hogy milyen feltételek mellett álljanak a magyarok ügye mellé, miután hajlandóságukat a sorsválasztó napokban oly keservesen kiismerték. A csalódás fájdalma, s nyomán a megvilágosító szembesülés nem a manipulálható tömegekre értendő, hanem a barátaiknak tudott reformerekre, akiktől védelmet, szolidaritást, végső soron egyenjogosításukat várták, s akik végre abba a pozícióban kerültek, hogy ezt keresztülvigyék, és mégsem tették.. A kortárs szemtanú, Einhorn Ignác a „félliberális" fogalom megalkotásával véleményem szerint zseniálisan határozta meg a zsidókkal szemben a reformkorban született, s oly örökállónak bizonyuló attitűdöt éppen az első, „élesben" megmutatkozásának pillanatában. „Hogy a magyarországi polgár az új szabadság reggelét nem „Hozsanná"-val, hanem „Hep hep"-pel üdvözölte, mindenesetre elszomorító volt, de nem oly érthetetlen, mint az első pillanatban tűnhet. [...] Mindennemű politikai belátás hiányában a hangosan hirdetett „szabadságod-ón semmi mást nem értett (mármint a polgárság - K. J.), mint engedélyt, hogy minden vágyát és szenvedélyét kielégítse, s ne mulasszon el egyetlen pillanatot sem, hogy régóta visszafojtott haragját, amelyet évek óta ápolt a zsidók ellen, tettek által valóra váltsa. Mindenképpen feltűnő lehet, hogy a márciusi kormány olyan férfiakból állván, kik évek óta a haladásért és a szabadságért küzdöttek, ezt a törekvést tűrték, sőt közvetve bátorították is. Emlékezzünk a korábbiakból arra, hogy ezeknek a férfiaknak a zsidó barátsága nem tiszta jog- és humanitás érzetből, hanem inkább hazafias számvetésből származott, így érthetőnek fogjuk találni, hogy ez a félliberalizmus jóllehet zsidóbarát szavakra, de nem megfelelő tettekre volt képes ösztönözni őket. 35 " Horn Ede (a szöveg írása idején Einhorn Ignác) a zsidó konkurencia ellen fellépő német polgárság és a kormány hamis kompromisszumában látta az emancipáció oly csalódást keltő elmaradását. Megvilágító fogalomalkotása - a „félliberalizmus" egy mélyebb, nem napi politikai, hanem mentalitásbeli hozzáállást fogalmazott meg, a zsidók emancipálásának a „felemás" indíttatását. A feloldhatatlan dilemmát, amely a következőképpen modellálható: „szükségem van rája, de nem adhatom meg a szükségem teljesítésének ellenértékét, mert akkot a fejemre nő, a kezébe kerülök." (Ez az „asszimilációs alku" - Karády Viktor kifejezése-valójában alkuképtelennek bizonyuló háttere.) Pedig az alku, az pellengérre, szégyenfára állítanánk ezreket közülünk. [...] Saját kezeinkkel kitaszítjuk szüleinket, testvéreinket a jogosság szentségéből, rosszakaratú árulók, s ellenségeik lennénk irányukban. Az istennek és az emberi észnek a nevében szabadságot akarunk, szabadságot még a legóhitübbek számára is, kiszabadulást akarunk minden elnyomás alól, minden emberi jogok birtoka- s gyakorlatába jutni, erőink- s tehetségeinknek szabad kifejlődhetését, nem külön kereseti módokra szoríttatását akarjuk, de mi nem csak jogait, hanem tiszteletét is akarjuk azon embereknek, kikkel, s kik között élünk." 35 Einhorn Ignác (Horn Ede): A forradalom és a zsidók Magyarországon. Ford: Fenyő István, Bp., 2000. 92. old.
