Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - SCHWEITZER GÁBOR: Reflexiók a „zsidókérdéséről

meg -, s 39 éves korában nevezték ki nyilvános rendes egyetemi tanárrá. Angyal viszont 45 évesen lett az MTA levelező tagja -15 évvel később rendes taggá választották -, s 52 évesen kapta meg a nyilvános rendes egyetemi tanári címet. A zsidósággal való első találkozás természetesen a gyermekkorhoz kötődik. A rabbi felmenőktől származó Marczali Henrik számára a zsinagóga és a héber imák világa a legharmonikusabban ötvöződött a magyar nyelv és kultúra iránti elkötelezettséggel. Édesapja, Morgenstern Mihály, a kicsiny marcali hitközség rabbija már diákként felismerte, hogy a modern kor rabbijaként a hagyományos műveltséget világi ismeretekkel kell kiegészítenie, illetve ötvöznie. Ebben a magyar patrióta szellemtől áthatott tradicionális, ám egyúttal nyitott szellemi környezetben cseperedett fel Marczali Henrik. Nem rekinthető véletlennek, hogy a visszaemlékezés legelején „első határozott" gyermekkori emlékeként a Széchenyi István halála alkalmával, 1860. nyarán tartott zsidó gyászistentiszteletet örökítette meg. „Atyám gyászbeszédet mondott Széchenyi Istvánról - egyike volt az első zsidó papoknak, kik magyar nyelven prédikáltak -, és a megye urai is összegyűltek a kis zsidó templomban".

5 E kettős szellemi-spirituális kötődés további ékesebb bizonyítéka az alábbi kis történet. Egy alkalommal a tűz elől a kertben menedéket kereső gyerekek félelmükben buzgó imádságba kezdrek: ki-ki a saját hite szerinti imát mondta el. A kis Marczali azonban - héber ima helyért egy költeményt, Berzsenyi Dániel Fohászkodás című versét mormolta el magában. Marczali még a jiddis nyelvet is elsajátította, ám nem az ízes magyar nyelvet beszélő szülői házban, hanem Győrben élő rokonainál, ráadásul egy paradox helyzetnek köszönhetően. A győri gettóban - emlékezései szerint - kezdetben rendkívül idegennek érezte magát. Ez a helyzet viszont azt eredményezte, hog)- - édesapja megrökönyödésére - „bámulatosan" megtanulta a „zsidó zsargont". A német, francia és latin nyelvet, valamint a héber imák világát akkor már jól ismerő Marczali azzal nyugtatta aggódó édesapját, hog)- éppen idegensége miatt, mintegy önmaga szórakoztatására „ragadt rá" a jiddis nyelv.

6 Természetesen Angyal Dávid számára is a gyermekkor világához kapcsolódtak az első zsidósággal kapcsolatos emlékek. A dunántúli Marczalival szemben a kunszentmártoni születésű Angyal a Tiszántúl egyik kisvárosában, Szentesen cseperedett fel. „Szüleim zsidók voltak" - írta a visszaemlékezések elő oldalán, majd így folytatta. „A zsidó származás árkát sokszor kellett éreznem mind e mai napig", s egyetértően idézve Ludwig Börnét hozzátette, miszerint a zsidóság - Judenthum - „nem vallás, hanem szerencsétlenség".

7 Angyal felfogásában a zsidó — szemben a visszaemlékezés korának uralkodó „faji" szemléletével mindig is felekezetet jelentett. A szülői ház nyelve és szelleme magyar volt, amiből Angsai azt a következtetést vonta le, hogy neki sohasem kellett asszimilálódnia, hiszen mindig is magyarnak tekintette magát. Igaz ugyan, hogy a szülők jiddis nyel5 Marczali 2000. 5. old. 7 Angyal 1971. 31. old. e Marczali 2000. 35. old.