Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása

sa körüli ismétlődő csalódások magyarázzák az emancipációig (1867), sőt még azután is hullámzó, kétlaki helyzetüket a német és a magyat kultúra között. bf „Feladatbetöltőstratégia mint asszimilációs modell" A nyelvújítás mozgalma már politikai erőtérben folytatódott. A magyar történelemnek az 1825-től az 1848/49-es forradalomig tartó periódusát e mozgósító igényéről „reformkornak" nevezik. A politikai reformküzdelmek javarésze is elsősorban a Habsburgok német kultúrájával szemben kibontakoztatott szélesebb kulturális jogok és kulturális autonómia körül konfrontálódtak, mint például a magyar nyelv hivatalossá tétele (ezt csak 1844-ben sikerül elérni), vagy a már említett Magyar Tudámányos Akadémia, s más nemzeti intézmények alapítása. (Például: Nemzeti Színház, 1837, Kisfaludy Irodalmi Társaság, 1836 stb.) E küzdelmek az úgynevezett reformországgyííléseken, illetve az azt előkészítő megyei követválasztásokon, gyűléseken mentek végbe (1825-28, 1839-40, 1843-44, 1847-1848), amelyekre a megyék követeket, s velük követutasításokat küldtek, a követeket a megyegyűléseken választották meg, az egész kistérség politikumát mozgásban tartó folyamat során, így a Pozsonyban tartott országgyűlések keretein belül kialakult az ország ébredő szellemi életét szervező diskurzus a magyarság mibenlétéről és jövőjéről. Pártok, érdekképviseleti szövetségek, politikai ideológiák (konzervatívok és liberálisok) itt ütköztetEzt a lelkes és „megcsinálós" asszimilációt a kiegyezés után főként a zsidóknak tulajdonítják a kiegyezés után a szellemi életben. Mint Komlós Aladár már idézett műve is megállapítja: „A magyar társadalom nagy vákuumába ugyanis, amelyet a burzsoázia hiánya okozott, a múlt század második felében beugrott a németség s a hajlamainál fogva mindig polgári zsidóság, s neki látott a gazdátlan polgári funkciók elvégzéséhez. Míg a hazai németség megmagyarosodó része a hadsereg és a hivatalvezető állásait hódítja meg, a zsidóság az ipart, kereskedelmet teremt, betölti a tudomány üres polcait, s különös szeretettel vetette magát a betűre, olvas, mecénáskodik, újságot ír, sőt alig tanul meg magyarul, költőt is ad a nemzetnek. 1840-ben kezdődik meg magyarosodása, s 1860-ban megjelenik Kiss József első verses füzete. A századfordulón már vezető szerepe van szellemi életünkben." Komlós: Irodalmunk társadalmi hátiere, 58-59, old, Mindennek az érvényéből nem von le semmit, hogy a német asszimilánsok lendülete még a reformkor után is kitart, produkál néhány kiemelkedő alkotót és teljesítményt. Ha társadalmi befogadottságuknál fogva nem szükségképp - ez a zsidók számára szinte kötelező - a magyar szellemi élet baloldali vagy liberális oldalán is. így Rákosi (Kremser) Jenő (Acsád, 1842-1929, Budapest) a meghatározó, a 30 milliós Magyar Birodalom gondolatát szerző publicista, aki pályáját szoros párhuzamban és barátságban kezdte Dóczi Lajossal, a később tárgyalandó kétnyelvű második zsidó generáció tagjával. A dzsentri vagy az úri osztály íróját, Herczeg (Herczog) Ferencet (Versec, 1863-1953, Budapest), Schöpflin Aladárt (Maniga, 1872-1950, Budapest), a Nyugat egész korszakát végigíveiő kritikusát, az egyik legmeghatározóbb kánonteremtőt, a legízesebb nyelvű parasztírót, Tömörkény (Steingasner) Istvánt (Cegléd, 1866-1917, Szeged), valamint barátját, a szintén német Gárdonyi (Zieger) Gézát (Agárd 1863-1922, Eger), a magyar ifjúság számára írott legnépszerűbb történelmi regény, az Egri csillagok íróját, vagy a sort lezárva Márai (Goldschmidt) Sándort, a polgári írót (Kassa, 1900-1989, San Diego), akit friss világhíre okán, bizonyos szempontból nem alaptalanul gondolnak zsidónak, lehet megemlíteni. (K. J.)