Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)
KOR, ESZME TÖRTÉNET - Ujvári HEDVIG: Asszimiláció, nyelv és identitás problematikája a fiatal Max Nordaunál és HerzI Tivadarnál
44 890 zsidó lakost jegyeztek a statisztikák 1869-ben, 70 879-et 1880-ban, majd 203 687-et 1910-ben. Ez százalékos eloszlásban 16,6 százalékot (1869), illetve 23,1 százalékot jelent (1910). 53 1881-ben a fővárosi zsidóság 59 százaléka vallotta a magyart az anyanyelvének, tíz évvel később ez az arány elérte a 75 százalékot. 54 Karády Viktor az asszimilációt a magyar társadalom és az asszimilálódok érdekközösségének nevezi, amely többek között a zsidóság kollektív biztonságát erősítette meg. A liberális gondolkodású uralkodó elit a folyamat támogatását nemzeti érdeknek tekinti, ugyanis az asszimiláció egy olyan társadalmi réreg megerősödését eredményezheti, amely a nemzeti polgárság feladatait látja el, és egyebek között a nemzetiségek egyensúlyát is a magyarság javára billenti el. A nyelvi és kulturális asszimiláció, az elmagyarosítás, az erős nemzeti tudat megszerzése, a magyar nemzeti államiság iránti lojalitás kialakulása mintegy két emberöltőn keresztül zajlott le. 55 Az asszimiláció és a polgárosodás sikeres folyamata egymással összefüggnek, ami jól érzékelhető a nyelv, a kultúra és a vallás terén mutatkozó összefüggésekben. 56 Karády egyben rámutat az asszimilációs folyamatban rejlő ellentmondásokra is. Bár a beolvadás az első fázisban nagyon gyorsan és alaposan zajlott, a magyar társadalomba való beilleszkedés alig történt meg. így a zsidóság a másságát jóval erősebben őrizhette. A jogi emancipáció ugyan lehetővé tette a társadalmi érvényesülést (értelmiségi pályák, nemesi cím, hivatalvállalás), de a keresztény orientáltságú középrétegek pozícióik megtartásán munkálkodtak. Ezek ellensúlyozása végett a zsidóság ún. „kompenzációs strarégiákat" dolgozott ki. Ezek közé tartozott az „asszimilációs igények túlteljesítése", 57 azaz Nordau koncepciójában sajátos módon a német kultúra iránti feltétel nélküli elkötelezettséget jelentette. Herzl esetében az alaptétel jóval egyszerűbbnek bizonyul: kiegyenlített kétnyelvűségben élt, amely csak akkor szenveKatzburg: Fejezetek, 57. old. Ugyanakkor utal arra is, hogy a hagyományaihoz ragaszkodó zsidóság ezt a folyamatot inkább szkeptikusan szemlélte, és az emancipációs törekvések okozta megosztottság végül a totális szakadáshoz vezetett. Lásd: Zeke Gyula: A budapesti zsidóság lakóhelyi szegregációja a tőkés modernizáció korszakában (1867-1914). In: Hét évtized a hazai zsidóság életében. 1. rész. Budapest, 1990.162-183., itt 163. old. A zsidóság országos eloszlása (8,3 százalék/1869; 11,3 százalék/1880; 22,4 százalék/1910), valamint a városi zsidóság országos aránya (1869:29,9 százalék; 1880:35,1 százalék; 1910:50,8 százalék) is értelemszerűen növekedést mutat. Kovács: Az asszimilációs dilemma, /'. h., 605. old. Az asszimiláció több fázisban megy végbe. Az első a letelepedési fázis, amelyben a nyelv és az identitás lényegében változatlan marad. A másodikban a kulturális és a nyelvi integráció zajlik, de még jelen van a kettős kötődés, és csak a harmadik szakaszban történik meg a tényleges asszimiláció. Vö.: Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után. In: Hanák Péter: Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus. Budapest, Gondolat, 1984. 135-294. old., főleg a 3. fejezet. 56 Karády: iskolarendszer, 92-94. old., és Karády: Asszimiláció, /'. h., 35-36. old.; Szekfű Gyula éppen a vallási, kulturális különbségekben, valamint a zsidó életmód sajátságaiban látja az elidegenedés, a különválás okát a keresztény társadalomtól. Vö.: Gyáni: Az asszimiláció fogalma, /. h., 19-20. old. 57 Karády: Asszimiláció, /. h., 38-40. old.
