Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása

„[...] miért olvadt bele a hazai németség zöme a nála kevésbé polgárosult magyar társadalomba, miért igyekezett a nemesi középosztályhoz idomulni, miért nem maradt meg a fejlettebb, kulturáltabb német, illetve osztrák-német polgárság telepesének, távoli szigetének, mint Közép-Európa számos vidékén? [...] miért magyarosodott el olyan gyors ütemben a XIX. század második negyedétől kezdve a zsidóság, amelyet a nyelv közössége és az üzleti kapcsolatok szálai a hazai és az ausztriai (bécsi) németekhez is kötőttek?"

23 A paradoxonnak tűnő válasz abban a helyzet- és érdekfelismerésben található, amelyet Magyarország éppen a maga elmaradott vagy „szűz terep" mivoltában nyújtott. Az asszimilációért cserébe itt ugyanis könnyen „hungaricussá", azaz „úrrá", a nemesi középosztály tagjává lehetett válni. (A politikai nemzetet az ország 5 százlékát kitevő nemesi osztály képviselte hasonló befolyással, mint a lengyel „nemesi köztársaság".) A kulturális különbségből eredő differenciahányados az azonosságukban még erősebben érintett magyar nemesi („úri") elitjében (avantgárdjában) keltette a legerősebb feszültséget. Felismerték, ha nem „reformálják" meg a kulturális viszonyaikat, nemcsak Európáról szakadnak le, de elveszthetik országuk maradék függetlenségét is, s vele a saját pozícióikat, amelyet feudális jogaik maradékával a Habsburgokkal szemben még megőriztek. E helyzetfelismerésnek az első hozadéka a magyar nyelvvel volt kapcsolatos. A jozefinista, azaz a német felvilágosodás hatása alatt álló író, Kazinczy Ferenc és köre arra vállalkozott, hogy a magyar nyelvet alkalmassá tegye az eutópai kultúra befogadására. „A nyelvújítás a 18. század utolsó harmadától, száz éven keresztül, mintegy tízezer szóval gyarapította a magyar nyelv szó- és kifejezés készletét. Ennek köszönhető, hogy a magyar nyelv alkalmassá vált a 19. század eszméinek megszólaltatására, s a modern tudományoknak, s a technikának az anyanyelven történő megismertetésére, művelésére."

24 Ezt a magyar-magyar Kulturkampfot az ország liberális elitje vívta. Maguk is egy kvázi kettős akkuiturizáció talajáról, azaz a német kultúra bázisáról tértek át a magyar kultúra megreformálására vagy inkább megteremtésére, amely szorosan egy másik hiányhoz is kapcsolódott: a városok mint kultúrateremtő terek hiányához. (E korszakban ugyanis a Magyar Királyság területén található városok többsége, Budától Sopronig, Pozsonytól Brassóig, Kassától Temesvárig, német többségű és kultúrájú volt.) „íróink persze nem álmodhattak volna városról, ha nem láttak volna ilyet. A legcsábítóbb példa pedig, a nyugati műveltség főközvetítője számukra Bécs. S mivel a hazai városok németek, ezek szolgálnak eszményképül íróinknak. Né23 Uo. 513-514. sz. 25 A nyelvújító mozgalomnak a mai napig vannak 24 Részlet a Magyar irodalmi lexikon „nyelvújítás" ellenzői, a maga korában pedig széles ellenzéken szócikkéből. (Fószerk.: Benedek Marcell. kellett az újításokat keresztülvinni. Lásd az idézett Budapest, 1965.) szócikk egészét, s a cikk végén felsorolt irodalmat.