Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - HADAS MIKLÓS - ZEKE GYULA: Vázsonyi Miklós önéletmondás (Részlet)

tudnia kell, hogy ha akarja, ha nem akarja, valahol az ükapja, vagy a szépapja „ortodox" volt. Tehát ha ő ma itt van, akkor akármilyen szép és felvilágosult, azért van itt, mert évszázadokon és évezredeken keresztül az üldözés és a diszkrimináció körülményei közepette valakik a zsidóságot fenntartották, és őket ma ortodoxoknak nevezik. Más nem volt. Ha volt, akkor az nagyon érdekes, vagy marannosz volt, és aztán visszatért zsidóvá, ha lélekben zsidó maradt, vagy beolvadt más társadalmakba, és ott bizonyos értékeket talán be tudott vinni, de ezeket ma utólag kutatjuk. Borzasztó érdekes ez is. Nyilvánvaló, hogy a mentalitás és az érzékenység a kitérteknél is sokszor megmarad. Mondok egy példát. Engem mély belső zsidó örömmel töltött el az a tény, hogy az 1492-es spanyol kiűzés 500. évfordulója kapcsán szubvenciónak kutatások, amelyek Spanyolországban egész hullámát váltották ki az érdeklődésnek, megállapították, hogy Cervantes mindkét oldalon zsidó családból származott. És én ennek halálosan örültem, persze azért örültem, mert a Don Quijotét, függetlenül Cervantes származásától, a legkedvesebb könyveim közé sorolom, imádom, egész életemben szerettem. Na most, még valami az ortodoxiáról. Miérr volt egyszerű őket szeretni, amint a hatalmat elvesztették? Nemcsak azérr, mert továbbra is értékeket mentettek és tarrottak fenn, olyan értékeket, amelyek mi nem tudtunk volna fenntartani, héber nyelvűséget az imákon és a héber írni-olvasni tudáson keresztül, a jiddist a többnyelvűségben a héber ábécével, és egy bizonyos reológiai tudást. Emellett azért is, mert a 19. század első felének végén a mendelssohni reformzsidóssággal szemben Németországban - és nem véletlenül éppen ott - kialakult egy kultúr-ortodoxia. Az, amit Samson Rafael Hirsch képviselt, aminek a lényege az volt, hogy tudni kell mindent a szekularizált kultúráról is. Tehát az elutasító attitűd az ortodoxia egy részében megmaradt, mert egyszerűbb csak egy dolgot tudni. De a német kultűrortodoxia, és ezen keresztül a világ kultúrorrodoxiája átvitt az elitbe egy olyan teológiailag megalapozott nézetrészt, hogy otthon kell lenni a szekularizált kultűtában is, és ez a felfogás a mai nyugati ortodoxiában is erősen jelen van. Amióta ez van, tehát amióta létezik olyan ortodoxia is, amely egyszerre van otthon a kettőben, azóta végképp semmi okunk nincsen velük háborúzni, ha nem obskurantista izraeli, marokkói vagy iraki, vagy bármilyen származású inregrista őrülrek, mert integrisra őrülrek egy közösségnek sose tesznek jót. Szóval van egy foka azért a fundamentalizmusnak, amely olyan fokon történelmietlen, olyan fokon egy bizonyos történelmi pillanatot akar hiposztazálni és szakralizálni, hogy semmi köze nincsen a Bibliához, nem jön ki belőle semmi igazából nemes. Esetleg misztikusban kijöhet. Talán. De hát nem erre van elsősorban szükség, ugye? És semmiképpen sem szociológiai képződmény, mert úgy működnek, ahogy működtek annak idején, most az izraeli kormányt zsarol-