Jókai Budapestje - Budapesti Negyed 57. (2007. ősz)

BEVEZETÉS - JÓKAI MÓR: Asszonyt kísér - Istent kísért (Részletek)

Azzal kiszakítá magár kezeim közül, s furott, mintha halálba űznék. Én pedig ott álltam megmerevedve, mint a sóbálvány. „Ön nem jöhet oda, mert én önt szeretem. " Igazad van, szegény leány. „Ez" a legnagyobb akadály! Idáig komédia volt az egész: ez az egy szó csinál belőle tragédiár. Urána néztem, míg el nem tűnt előlem; nem iparkodram utolérni, nem híttam vissza. Megfordulram és hazamentem szépen. Az inasomnak meghagytam, hogy csomagolja össze az útibőröndömet; holnap se kérdek, se hallok, elmegyek Füredre: izzadjon más odabenn a házban. Vissza sem jövök, míg nem kurrentálnak. Neki is szabadságot adtam két hétre: mehet Vácra a nénjéhez látogatóba. Annyit megtettem mégis, hogy a háznagyi hivatalba izenetet küldtem, hogy szököm Füredre. Az éjszaka is megerősített elhatározásomban. Ezzel a szóval nem lehet tréfálni. Még egy prózai körülmény is segítségére jött elhatározásomnak. A zápor elkezdett szakadni. Ilyenkor a Suttogó utcában csak vadászcsizmákkal lehet behatolni. Tiszta lehetetlenség sáros csizmákkal menni szerelmi találkozóra. Mezírláb inkább. A zápor képes meghiúsítani egy forradalmat; - elrontott már nem egy ütközetet. - Ez a mennyei spongya minden emberi tervezést összevissza töröl. Próbáljunk alunni! Hányszor fölébredtem az éjjel! Hányszor hallottam én ezt a szót: „merr én önt szeretem!" közelből suttogva, - távolból, elhalón, - mélységből sikoltva, - magasból énekelve; - üdvözültnek, elkárhozorrnak hangján; a gyönyör extázisának, a kétségbeesés phrenesisének kifejezésével, a tündércsók fojtogatásával ajkamon, a bűnsúly boszorkánynyomásával mellemen! Hányszor estünk alá együtt véghetetlen mélységbe, hányszor futottunk együtt a föld felett, repülve, és folyvást kísérve, emelve, ragadva ettől a szótól: „mert én önt szeretem!" ami már alakot öltött, s benne volt mindenben, ami csak körülvesz: az egész világ abból telt ki utoljára. Olyan korán fölkelrem, ahogy megvirradt, s egy órával hamarább orr voltam a budai pályafőnél, mint kellett volna. Nem táviratoztam az enyéimnek: hadd legyen rájuk nézve meglepetés váratlan látogatásom. Egyéb okom is volt rá. Az éjjeli záporra erős szél kelerkezett: ha megtudják, hog)-jövök, mind ott fognak várni a parton, s összehűtik magukat. A vihar folyton nőtt, mire Siófokra értünk, valóságos orkánná lett. A Kisfaludy gőzössel Füredről átjött utazók csodadolgokat beszéltek a magyar