Jókai Budapestje - Budapesti Negyed 57. (2007. ősz)

BEVEZETÉS - JÓKAI MÓR: Asszonyt kísér - Istent kísért (Részletek)

tengeren kiállt viszontagságokról. A hullám keresztülcsapkodott a tetőn, s a hajónak a fél kereke mindig a levegőbe forgott Tengeribetegséget kapott minden ember. A gőzös nem is megy rögtön délelőtt vissza, hanem csak délután; megvárja az esti vonatot: akkorra talán csillapodik a szélvész. No, ez aztán szép mulatság: Siófokon rekedni egész napra, egy csoport lamentáló fürdővendég, kérségbeeserr kéjurazó és waterproofos fiatal házaspár társaságában, egy nem szállodának készük falusi horel egyeden tánctermében összezsúfolva. Biztattam őket egyenkint, hogy menjünk át csónakkal; de egy sem vállalkozott rá. - Pedig hiszen jó az a siófoki paprikás csirke; de egész nap csak mégsem ehetik az ember paprikás csirkét. Bárcsak valami más mulatság akadna! Ha kívántam, hát megjött. Egy táviratot hoztak utánam a vendéglőbe. A háznagyi hivatal küldre. „Rögtön gyere vissza. Holnap név szerinti szavazás. Okvetlen itt lég)"". Egyszerre mintha a hasis-mámor kezdene el működni olyan kábulat fogott el. Vissza kell térnem. Még ma és rögrön. Nem szabad folytatnom a menekülésemet. Visszaparancsolnak. No, hát visszamegyek! Hanem most aztán térj le a rám való gondviselésről, Te, akir úgy hínak, hogy „sors": ha magad fordírorrál vissza! Visszamegyek, s röbbé nem alkuszom. Nem kérdezem, mibe kerül e szó: „Mert én önt szeretem!" Válaszolok rá. Ha kell a vén lélekkalmárnak pénz, aláírás: kapja meg, nem gondolok a továbbira. Odamegyek. Ha megtudja a bőszült vetélytárs, hog)- kijárszottam, s orozva meglő: hát akkor ott maradok fekve. Ha nem azt teszi, hanem elárul azoknál, akik amilyen nagyon szeretnek most, olyan nagyon meg fognak gyűlölni, s azzal egyszerre tönkrejurok, megbukom: hát akkor meg orr maradok fekve. — Nem gondolok rá. Odamegyek. Ha a himlőbeteg ragálya engem is meglep, hazaviszem, belehalok, vagy éppen a fekete halált találom ott, s az fogad a küszöbön, hát akkor meg ott maradok fekve. Nem bánom, átlépek rajta: odamegyek! S ha magát a pyranastatort a tűzőrával együrt odateszik is az utamba: felrúgom! Odamegyek! S ha kétségbeejtem a leányt, aki szeret, s szerelmének nem talál más menedéket, mint a Duna szép kavicsos fenekét: hát akkor meg ott fekszünk mind a ketten. Nem bánom. Haljon meg, de szeressen.