Jókai Budapestje - Budapesti Negyed 57. (2007. ősz)

BEVEZETÉS - JÓKAI MÓR: Asszonyt kísér - Istent kísért (Részletek)

- Jöhetnek rendkívüli helyzetek, amikben az ember kizökken a rendes észjárás kerékvágásából. - Ezr én nem értem. Én csak azt tudom, hogyha valaki nem bírja a saját lelkét megnyugtatni, mikor az irtózik valami tettől, akkor ha körülötte száz ember, minden ember teszi is ugyanazt, még akkor se békülher ki saját magával. Ki sugallja az ilyen gondolatokat a Suttogó utcában, a városi mocsárbűz közepert felnőtt leánynak? - Vele születik tán, és együtt nő fel némely emberrel a riszataság érzete: az iszonyat a szennytől? Talán az embernek „is" meg van adva az az ösztön, mely visszaborzad az „első" sárbalépéstől. Érzi, hogy csak a besározott lábhegy szégyen, fülig sárosnak lenni már dicsekedés! Egyszer voir egy béresem, aki minden vasárnap úgy leitta magát, hogy az árokból kellett előkeresni a sár közül. Mikor ezért megfeddtem, azt monda: „Csak egyszer próbálná meg az úr, hogy milyen jó abban a sárban feküdni; sohasem kívánkoznék többet pelyhes ágyba!" A Lánchíd végéhez értünk. Itt el kellett válnunk. - Ugye, hogy nem jön el ön ma oda? - szólt a leány, s könyörögve rerre össze a két kezét. - És ha a saját aláírásommal látnám el az ön atyjának a váltóját? - De azt ön nem teheti; mert becsületszavát adta valakinek, hogy több váltót nem ír alá. - Kitől hallotta ön azt? - Attól az embertől, akinek a parancsára ide jövök mindennap. Az mindent tud, ami önnel történik. És utoljára is, ha ez önnek a legkönnyebb volna; ha ezt ön meg sem érezné, (pedig tudom jól, hogy amit ön ránk pazarol, az olyan, mintha az oltárról lopná el) még akkor is azr kellene kérdeznem: Mire ád ön? Mi zálogot kap? Ki fizeti vissza? Mije van az adósának, amit elvehet tőle? A láncra kötött kutyáját? A leány e szónál a nyakán függő vékony fekete zsinórba akasztotta a hüvelykujját; a szemei azt beszélték: - „ím, ez az a láncra körött kutyája az apámnak!" Azután az ajkai is megrebbentek: - Küldjön ön még ma ki hozzánk hordár által levelet, melyben az atyámmal tudatja, hogy nem jöhet el. Azzal választ sem várva elfutott. Én pedig azt csináltam egész éjjel, hogy hol én keresrem az édes eszemet, hol az kérésért engem, nehezen találtunk egymásra. Máskor hasonló esetekben, nem szoktak engem ilyen aggodalmak elővenni. Egy édes óráérr sokszor el tudtam én azt felejteni, hogy annak kese-