Jókai Budapestje - Budapesti Negyed 57. (2007. ősz)

BEVEZETÉS - JÓKAI MÓR: Asszonyt kísér - Istent kísért (Részletek)

- Aztán nem lát meg az bennünket a sötétben. - Dehogynem lát. Olyan az, mint a bagoly; mindig éjjel jár, nappal sohasem jön az elő. Messziről észrevesz bennünket, s akkor uránunk rohan, s belénk kör. - No, az neki lesz rossz: merr akkor ezzel a borral olyat nyújtok rajta végig, amilyet még nem kapott a Suttogó utcában. -Az Istenért, dehogy teszi azt! Hisz ez a bátyám! Ismerem a hangjáról meg a nótáiról. A jajgatás és káromkodás elvégeztével ugyanis az irányadó egyéniség elkezdre dalolni azokat a szép gassenhauereket, amikben a német költészet úgy excellai; különösen szép az, amiben poloskák jönnek elő. -Tehát önnek bátyja is van? - kérdezem védencemet, aki előttem sietett, oly biztosan, mintha sötétben is ismerné irr a járást. - Vajon miféle mesterséget űzhet, hogy csak éjszaka van mellette ébren? - Nem. Ne gondolja ön. Nem tolvaj. Csak azért nem jöher ki nappal, merr szökött katona. Valamit elköltött, azért szökött meg. Respektábilis atyafiság! Egy bátya, aki szökött katona. -Tehát csak bújában iszik? - kérdezem. - Különben jó fiú. No, majd beszélek a honvédelmi miniszrerrel meg a katonai főparancsnokkal, s szükség esetén a hadügyminiszterrel is, ha Bécsbe felmegyek a delegációval, s kieszközlöm, hogy nézzék el a vérséget, s mentsék fel a büntetés alól. Majd talán egy kis alkalmazást is találunk a számára. - Azr, azt! Az Isten megáldja érte! - sóhajra a leány, s úgy látszott, hogy elkezdett már hozzám bízni. Az érdemes bárya pedig, akinek nincsen egyéb hibája, mint hogy szökött katona, aki valamit elköltött, s azért bújában iszik, nappal aluszik, s ha fölébred, verekedik, - amidőn a Suttogó utca bejáratánál meglátta azt a szekeret, mely bennünket idáig hozott, természeresen hogy belékötött a kocsisba. Eleinte csak összefeleseltek, utoljára a kocsis az ustornyéllel a nyaka közé húzogarorr, akkor az elkezdre a kocsist tégladarabokkal hajigálni, arra a kocsis kapta magát, elhajtatott, otthagyott engem a magam sorsára: a kedves bátya pedig futott utána, torkaszakadtából kiabálva: „Fogjátok el! Tartsátok fel!" - Legalább ezt elvitte a nyakunkról - egy időre. Végre egy helyen egy kút elé értünk, mely a legzseniálisabban az utca közepére volt helyezve el, s onnan vezetett be egy deszkavályú egy rozzanr palánkú udvarra, hogy az arra menőnek a kutat körül kellett kerülni, ha nem akarr a vályún kereszrülmászni. Itt az én védencem megfogta a kezemet, s azt mondta, hog)" mármost csak bízzam rá magamar, majd ő elvezet ebben a tömkelegben, ami következik. Mert sohase hallották itt hirer Fővárosi Közmunkatanácsnak. Minden ember azt épít, és oda épít, amit, és ahová tetszik;