Jókai Budapestje - Budapesti Negyed 57. (2007. ősz)

BEVEZETÉS - JÓKAI MÓR: Asszonyt kísér - Istent kísért (Részletek)

- Ez a mi utcánk. Suttogá a védencem, amint lesegítettem a kocsiülésből. Itt a salétrombűz uralkodik. -Az ott az apám gyára, szólt egy nemigen magas vaskéményre mutatva, amiből fehér füst szállt volna fel, ha a szél le nem verte volna. Most aztán szükség volt a nagy botra. A végigdöcögő szekeret minden oldalról csaholva kísérték a szemétdombokon őgyelgő kóbor, csikasz ebek, azokat el kellett verni a testemről, s azontúl is vigyázni ugyan magamra, hogy amint egy-egy kapu előtt elhaladtunk, az udvarból orozva meg ne rohanjon egy éhségben dühös kuvasz, amit, ha a kapu alatt visszaszalajtottam: azon volt, hogy a kerítésen keresztül ugorjék a nyakam közé. Aztán pedig itt a lába alá kell vigyázni az embernek. Mert nincs ilyen utca több a világon sehol. Minden háznál van valamiféle gyár, ami különbnél-különbféle disznósággal foglalkozik. Annak az udvarából mindegyiknek jön ki az urca közepére, minden szemérmetes takarózás nélkül, egy széles és mély árok, ami a gyárból a mindenféle moslékor levezeti. Azokat aztán felveszi egy közös csatorna - s abban aztán ott is maradnak. Ezért nem lehet ide szekérrel bejönni. Azokon az egész utcát keresztülszelő árkokon aztán egy-egy szál gerenda vezet át, amiről ha le ralál lépni az ember, nyakig esik bele valamibe, ami akármi, csak nem parfüm. Alig haladtunk egypár árkon keresztül (az árkokat nevezem stációknak), amint egyszerre veszett lárma támad a kocsma felől; amiből annyit lehetett kivenni, hogy valakit a fényes vendéglő kebeléből a dicstelen sárba kidobtak, és míg a kocsmaajtót be nem csukták, valami kintornahang visítozott az éjszakába. - A kellemetlenül érintett egyéniség pedig elkezdett káromkodni és szirkozódni. Káromkodott magyarul és szitkozódott németül. Együtt szép az. Amellett a kocsmaajtót kezdte döngetni valami tégladarabbal. Akkor aztán kijött a kocsmáros, s ahogy a pufogásából kivehettem, a bikacsökkel jó sort vert a rendőri kihágást elkövetőnek a nyaka közé anélkül, hogy a büntető kódex életbe léptetését bevárta volna. A kifizetett honfitárs azután ordított, mintha a haza volna veszedelemben, s azáltal, hog)'a szenteket és a Szűz Máriát emlegette, azon megnyugtató elővéleményt költé maga iránr, hogy nem zsidó, hanem igazhitű keresztyén. -Jaj, kérem, siessünk - rebegé rémülten az én kis védencem -, hogy utol ne érjen bennünker. Sietni pedig lehetetlen volt, mert válogatni kellett az utat, hogy az ember egy-egy követ találjon, ami a sárból kiáll. - Ne féljen kisasszony — biztatám. - Nem jön az ebbe az utcába. - De ide jön. Ide tart az, én tudom.