Jókai Budapestje - Budapesti Negyed 57. (2007. ősz)

MASZKOK MÖGÖTT - VÖRÖS BOLDIZSÁR: A „képfaragó" a „munkásegyletben"

A „képfaragó" a „munkás­egyletben" Jókai Mór és a korai magyarországi munkásmozgalom VÖRÖS BOLDIZSÁR A z 1860-as évek második felében Jó­kai igen sokirányú politikai tevé­kenységet folytatott. 1 1865-ben ismét bekerülr az országgyűlésbe, 1867-ről pedig már négy újságot szerkesztett: A Hon és A Hon Esti Lapja című napilapokat, az Igaz­mondó című néplapot és az Üstökös című élclapot. Figyelemmel kísérre a polirikai éler különféle jelenségek: így az ekkoriban Magyarországon rarrorr nagyszámú nép­gyűlés kapcsán cikksorozatot tett közzé A Hon 1867. májusi számainak hasábjain A politika a malom alatt címmel. Ennek első ré­szében azt írta, hogy információi szerint „az egész ország rele van népgyülésekkel s a politikai intelligentiának nem az a bűne, hog)" azokat előidézte, vag)" hog)' hibás irányt adott nekik; hanem az, hog)' igen sok helyütt elmaradt belőlük s elmulasztja azoknak minden ponton irányt adni". így a „legtisztább magyar ajkú népségek köze­pett elbuknak a régi szabadelvű pártveze­tők, el a forradalmi vértanuk, el a minisz­teriális párt győztesei; s felmerülnek fölör­tük a kényuralom voir eszközei, ezurtal a phrygiai sipkával fejükön, Proudhon tanai­val kezeikben, s »a nem fizetünk!« és »osz­tozunk« jelszavaival zászlóikon". Jókai sze­rint, ha ekként alakulnak az események a tisztán magyarok lakta tendereken, a nem­zetiségek vidékein még súlyosabb lehet a 1 Ld. ehhez általában: Takáts Sándor: Jókai politikai pályafutása. In: Jókai Mór politikai beszédei. I. (1861-1878). Budapest, [1930.] XVII—CXXXIII. old.; Jókai Mór. Vál., bev., jegyz.: Fábri Anna. Budapest, 1998., továbbá Kemény G. Gábor: Fejezetek a függetlenségi baloldal és a korai munkásmozgalom kapcsolatai köréből (1864-1874), \w.Azl. Internacionálé és Magyarország. Szerk.: Erényi Tibor-Kovács Endre. Budapest, 1964. 408-432., 467-477. old.

Next

/
Thumbnails
Contents