Summázat és jövő. Kérdések és válaszok Budapest közelmúltjáról, jelenéről és jövőjéről - Budapesti Negyed 56. (2007. nyár)

VÁLASZOK - PERCZEL ANNA: Pest régi zsidó-kereskedő negyede

• a „megőrzés és megújulás programjának" elkészítése. Mert a szavakban mindenki által kiemelten fontosnak, értékesnek, meg­őrzendőnek tartott régi pesti zsidó negyedről e feltételek teljesülése nélkül elmondható, hogy a nemzetközi és hazai területi védettség ellenére - para­dox módon - ez marad továbbra is az egyik legvédtelenebb, legkiszolgálta­tottabb negyed a fővárosban. Hiszen e rendkívül értékes, védett történelmi negyedben, a Belváros és az Andrássy út közvetlen szomszédságában töme­gesen el lehet bontani értékes épületeket vagy akár egész utcákat, tömbö­ket is, és úgy lehet építkezni, olyan méretekben, olyan színvonalon, olyan minőségben, mint teljesen szabad területen, a város peremén. A következőkben megpróbáljuk végiggondolni mindazt, ami itt előmoz­díthatná, segíthetné a negyed megújulását, a valóban, értékőrző rehabilitá­ciót. A javaslatok mindegyike egymásra is hat, egymást erősíti, segíti. De az itt több évszázad során kialakult városrész eredeti városszövetének, tér- és telekszerkezetének, utcáinak, egymást követő történelmi korszakokat képviselő, egymás mellett sorakozó házainak összefüggő együttesként tör­ténő megmaradása nélkül mindez mit sem ér. A megújulás feltételei: példák, javaslatok Nem lehet véletlen, hogy a régi városrészek értékőrző rehabilitációjának si­keres külföldi megoldásai és e munka készítése során a negyedben élő és dolgozó emberekkel folytatott egyeztetésekben, beszélgetésekben jelzett vágyak és javaslatok mennyire összecsengenek. Ugyanezek az elképzelések és javaslatok jelentek meg azokban az interjúkban is, melyeket az ELTE TATK Városi és Regionális Kutatások Központja készített 2005 során e ne­gyed lakosságával, az itt működő vállalkozókkal és az ide látogatókkal. Nem lehet véletlen, hogy minden európai városban a legfontosabb szempont a lakófunkció és a régi épületek megtartása és fokozatos rendbe­hozása volt, még a kevésbé értékeseké is! Ennek gazdaságilag is sikeres megvalósításához a hagyományok meghatározó szerepe, erősítése mellett az adott városrészek jellegéhez illeszkedő új kulturális, kereskedelmi és idegenforgalmi helyek létesítésének elősegítése, támogatása és a kulturális programok, fesztiválok szervezése is nagyban hozzájárult. Nem véletlen az sem, hogy a rehabilitációt nemcsak az adott város részé­ről, de kormányzati szinten is fontosnak tartották és támogatták, és az sem, hogy a befektetők az értékeket előtérbe helyező rehabilitációs programhoz alkalmazkodva kapcsolódtak a folyamatába, így találták meg a számításu­kat, és nem fordítva. Ennek elindítását több város esetében segítette mű-

Next

/
Thumbnails
Contents