Summázat és jövő. Kérdések és válaszok Budapest közelmúltjáról, jelenéről és jövőjéről - Budapesti Negyed 56. (2007. nyár)

VÁLASZOK - LADÁNYI JÁNOS: Szegregáció és rehabilitáció Budapesten

zerr rehabilitációs projektek története meglehetősen egyértelműen bizonyítja ezt. Mint azt egy korábbi tanulmányunkban bizonyítani igyekeztük (Ladányi, 2005), a főleg szegények és cigányok által lakott házak és városrészek elsősorban azért lettek a budapesti rehabilitációs projektek első számú áldozatai, mert a jelenlegi szabályozási viszonyok mellett egyenesen törvényszerű, hogy a helyi önkormányzatok igyekeznek megszabadulni a területükön élő legszegényebbektől. Azok ugyanis többnyire munkanélküliek, ezért adót sem fizetnek, viszont „sok gyerekük van", „állandóan segélyért kuncsorognak", és különben is, „rengeteg baj van velük". Ráadásul az egykori állami lakásállomány kimazsolázása után önkormányzati tulajdonban maradt, erősen leromlott állapotú lakások bére még a fenntartási költségeket sem fedezi. Mivel pedig az önkormányzatokat mindmáig semmilyen jogszabály sem kötelezi arra, hogy a területükön élők számára bármiféle lakhatási és szociális minimumot biztosítsanak, semmi sem állta és állja útját annak, hogy a főváros slumosodó, belső pesti kerületeinek „rehabilitációja" - a meghirdetett célokkal szöges ellentétben - ne igen nagy arányú népességcserével menjen végbe. Legelőször a Ferencváros, majd a Teréz-, később az Erzsébet-, legújabban a Józsefváros legértékesebb, belső és középső részeinek legszegényebb lakóit kényszerítették arra, hogy korábbi lakásaikból - és gyakran még a kerületből, sőt a fővárosból is - elköltözzenek. A „szegénytelenítés" helyenként alapos etnikai tisztogatással ért fel, melynek során egész városrészeket „cigánytalanítottak". Miután már jóformán befejezettnek tekinthető a legszegényebbek és a romák által magas arányban lakott területek „megtisztítása" és az ilyen épületek lebontása vagy más funkcióra való átalakítása, a belső pesti városrészekben mára új helyzet kezd kialakulni. A tulajdonukba kapott vagyon felélésében érdekelt helyhatóságok figyelme a még meglevő önkormányzati tulajdonmorzsák felé fordult. Ezzel magyarázható, hogy a belső pesti kerületekben ma gyakorlatilag mindegyik műemléki védettség alatt nem álló önkormányzati tulajdonú épület veszélyben van. Komoly veszély fenyegeti ezen túl még a szomszédos telken vagy telkeken elhelyezkedő házakat is, még akkor is, ha részben vagy teljes egészében magántulajdonban vannak. A befektetők ugyanis a szomszédos telkek összevonásában és a történelmileg kialakult városrészek karakterétől teljesen idegen épületmonstrumok építésében érdekeltek. A meggondolatlan és gyakran legalábbis korrupció- és pártfinanszírozás gyanús ügyleteknek értékes épületek és városrészek estek és esnek áldozatul. Ami felépül, az többnyire a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető korszerűnek és színvonalasnak. Ráadásul mindez a fővárosi népesség je-