Summázat és jövő. Kérdések és válaszok Budapest közelmúltjáról, jelenéről és jövőjéről - Budapesti Negyed 56. (2007. nyár)

VÁLASZOK - GERLE JÁNOS: Budapest és az ő identitásállaga

ügyelő szervek hálózata képtelen ezt a folyamatot visszafordítani, sőt, maga is beleilleszkedik. Ennek legmegdöbbentőbb példája az új kormányzati negyed rémálma, amely a legfelső végrehajtó szervezet nevében tapossa sárba a korábbi, a jog által védett városfejlesztési koncepciót, mutatja nélkülüzhetőnek a szükséges szakmai előkészítést, sőt a szakmai érvek (és a polgárok érdekeinek) figyelembevételét. Mintha mindenki menekülne az identitás veszélyétől, általánossá vált a minden tapasztalattal ellenkező meggyőződés, hogy az új mindig jobb a réginél, a régi megtartása - és karbantartása - ellenkezik a haladás eszméjével. Jobb leverni egy csempeburkolat összes csempéjét, mint pótolni a hiányzókat, jobb egy éttermet időnként új névvel ellátni és új bútorokkal berendezni, mint hagyni a megszokott környezetet,jobb a régi ház megújítása helyett az utcaképet szétdúló múlandóan korszerűt építeni; a beruházót a pillanatnyi haszon reménye hajtja, az utca emberének agyát sikeresen átmosta a fogyasztóbarát média. A fővárosban mégis, mondhatni, folyamatos harci helyzet alakult ki az építtetők és a hatóságok, valamint az úgynevezett érdek- és értékvédő civilek között. A küzdelem egyenlőtlen még olyan esetekben is, ha a törvény, a jogrend, a józan belátás a városvédők oldalán áll. Teljesen abszurd, hogy rendszeresen az UNESCO Világörökség párizsi irodájának a fenyegetését kell segítségül hívni a saját, városunk értékeit védeni hivatott hatóságainkkal szemben. A választott képviselőtestületek részben anyagi kényszerből, részben saját, személyes érdekeik mentén, saját tulajdonukként kezelik egy-egy kerület épületvagyonát, pontosabban gondatlan tulajdonosként, amikor nem a hosszú távú fenntarthatóságot, hanem a rövid távú fennmaradást szolgálják. Előnytelen üzletkötések, kijátszott lakossági vélemény, félretájékoztatás, szabálytalanságok, jogsértések kísérik az utóbbi évek ingatlanpolitikáját, s az eredmény a zöldterületek folyamatos pusztulása, a budai villanegyedek lakótelepekké alakítása, a tizenkilencedik századi, Európában egyedülálló utcaképek (még megmaradt elemeinek) lerombolása, a nagyközönség fokozatos kizárása a városi közterekről (pl. üzletek helyett sokasodó bankfiókok, zárt lakóparkok, parkolási káosz). Nincs az a szabálytalanság, amelyet egy-egy keresztülnyomni szándékozott beruházás kapcsán a hatóságok el ne követnének (pl. az Orient-ház, ahol még építési engedélyt sem adtak ki, már megalakult földhivatali bejegyzéssel a saját érdekei védelmében fellépő társasházi közösség; ahol a hivatalos építési engedély írta elő az engedélyezési tervek beadását stb.), aminek természetes velejárója az igazságügyi, rendvédelmi, közigazgatási szervek együttműködése az „akadékoskodó, progresszióellenes" városvédőkkel szemben. (Általánosító megállapításaim a rossz tapasztalatokból fakadnak, szerencsére