Summázat és jövő. Kérdések és válaszok Budapest közelmúltjáról, jelenéről és jövőjéről - Budapesti Negyed 56. (2007. nyár)

VÁLASZOK - WILHELM DROSTE: Budapest

Budapest WILHELM DROSTE „Az élet él és élni akar" Ady Tegnap Lehetséges, hogy a városnak nem igazán komolyan veendő, de bizonyosan túlérzékeny lakója vagyok, hiszen az elmúlt harmincöt évben Budapestet választottam hazámnak, minden vágyamat neki címezve, és ezzel talán túlzott elvárásokat is támasztva, melyeket németországi lakhelyeimen (Allendorf Westfáliában 1953-72, Marburg 1972-78, Hamburg 1978-89) nem tudtam megvalósítani. Amióta Budapestet ismerem (1972) csodát várok ettől a várostól, de legalábbis nagyobb védelmet, mint amit Németország nyújtani tudott. Egy kis szerencsével társítva itt keresem életem minden álmának beteljesülését. Mikor 1989-ben ide költöztem, nem voltam olyan naiv, hogy azt higgyem, álmaim városa fájdalommentesen és ellenállás nélkül alakul át teljesen normális lakóhellyé. Ha az álmok éber valósággá változnak, a csalódás garantált. A várost illető kritikámat ezért óvatosan kell kezelni, egy elhagyott szerető nem birkózik meg azzal, hogy elhagyták, és szidja azt, akit valaha szeretett. A szerelem vakká tesz, a csalódás még inkább. Legkésőbb az 1989-es polgári átalakulás óta, amikor is az egész keleti blokk - mint egy történelmi tévedés - bomlásnak indult, Budapest súlyos identitászavartól szenved. Míg a város 1989 előtt vitathatatlanul a Varsói Szerződés legnyugatiasabb pontjának számított, hirtelen be kellett állnia azon városok tömegének sorába, melyeknek a lehető legrövidebb idő alatt a globalizált kapitalizmus elvárásainak kellett megfelelni. A hajdani előny hamar veszélyes hátránynak bizonyult. Budapest már régen a Nyugathoz tartozónak hitte magát, és lekéste a rajtot. Amikor kezdetét vette a nagy versenyfutás, a város a gőg és büszkeség egyfajta keverékével állva maradt a rajtvonalon, és néha még ma is úgy tűnik, mintha azóta sem mozdult volna