Summázat és jövő. Kérdések és válaszok Budapest közelmúltjáról, jelenéről és jövőjéről - Budapesti Negyed 56. (2007. nyár)

VÁLASZOK - TOSICS IVÁN: Budapest: lemarad vagy lekörözi?

gek optimális kihasználása esetén a budapesti térség előtt óriási, csak a Gründerzeithez mérhető nagyságú fejlődés lehetősége nyílik meg. Visszazökkenve a mai realitások közé: nyilvánvaló, hogy a lehetőségek megragadása a mai trendek folytatása esetén aligha lehetséges. Habár Budapestnek az elmúlt évszázadban voltak nagy fejlődési szakaszai, az előrelépés útját mégsem ezek alapján kell megkeresni, hiszen ezek a kiemelkedő fejlődési szakaszok (Andrássy, Reitter, Bárczy) egyáltalán nem demokratikus időszakokhoz kötődtek. A városnak nem saját múltjához kell fordulnia ilyen értelemben a Fővárosi Közmunkák Tanácsának nosztalgikus emlegetése sem vezet túl messzire. A demokratikus politikai rendszeres a piacgazdaság körülményei között csak a nyugati országokban már egy-másfél évtizede alkalmazott hatékony városi kormányzás (governance) modellje jelentheti az előre vezető utat. Az írás elején említett, leginkább egy-egy „erős ember" nevéhez köthető sikeres fővárosi projektek tehát csak részben mutatják meg a követendő utat. A mai demokratikus körülmények között - amellett, hogy nagy szükség van az elhivatott projekt-menedzserekre - nem a „diktatórikusabb" eszközök alkalmazását kell erősíteni, hanem ki kell dolgozni az együttműködésre ösztönző eljárásrendeket és el kell érni a törvények olyan módosítását, hogy a szereplők közötti kooperációra ösztönözzenek. Min kellene tehát változtatni és hogyan? Az optimális az lenne, ha a városháza lenne a kezdeményező a város fejlesztéséhez szükséges partnerségek megteremtésében. Ennek már tapasztalhatók az első jelei, különösen a gazdaság vonatkozásában: több mint egy évtizedes „be nem avatkozás", azaz laissez faire politika után a város felismerni látszik, hogy a közszférának fontos feladatai vannak a városi gazdaság fejlődésének befolyásolásában (is). Ez nem merül ki pusztán abban, hogy optimális infrastrukturális feltételeket kell teremtenie minden beruházó számára, hanem kezdeményező szerepet is kell játszania a piac szereplőivel szemben. Emellett erősítenie kell a városi fejlődés fenntarthatóságát biztosító szabályozó és ellenőrző szerepét is. Mondani sem kell, hogy a közszféra ilyen tágabb szerepköréhez megfelelő, elhivatott és kooperációra hajlandó embereket kell találni, nem csak a nagy projektek élére, hanem a városi adminisztrációba is. Az innovatív, más partnerek felé nyitott attitűd csodákat képes művelni, még akkor is, ha a közszféra pénze kevés. A közszféra újfajta „viselkedési modellje" felé jó átmenetet biztosítanak az EU-projektek, amelyek egyrészt szigorú eljárási rendet tesznek kötelezővé, másrészt jelentős mértékű külső pénzforrás megszerzésének lehető-