Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

NEKROLÓGOK - MIKSZÁTH KÁLMÁN: A királyné meghalt

MIKSZÁTH KÁLMÁN A királyné meghalt Megölték. Gyilkos kéz oltotta ki életét. Annak a törékeny szelid asszonynak az életét, aki sohase vétett a világon senkinek. Aki szent volt a maga anyai fájdalmában és beteg volt, inkább csak árnyék, egy szenvedő madonna. És mégis tőrrel verte át a szivét egy gyilkos örök szégyenére és gyalázatára az emberi nemnek - csak emberben akadhat ily utálatos állat. Nincs ehhez fogható legenda a világon. A legszörnyűbb a földkerekség rémmeséi közt. Olyan megrázó, mintha a gondviselés szűz Máriát, akinek a szive sebektől vérzett, otgyilkos kezére engedi át, hogy az is verjen a szivébe még egy tőrt. Messze idegenből jön a részitő hír, mely mélységes gyászba borítja az egész országot. Nem lehet azt szavakkal leírni, mit vesztett Magyatotszág. Mi volt ő nekünk. Nem is tudjuk első pillanatra, vagy soha se. Valami misteriósus dicsfény födi az ő alakját, mintha régen, nagyon régen élt volna egy királyné, aki minket nagyon szetetett, aki értünk sokat tett. Hogy mit tett, nem bírjuk elemezni, történetkönyvek, okmányok, krónikák nem hirdetik világosan, de az érzésekben ott él és mint bizonyosság él az a tudat, hogy ez a szent asszony őrködött a nehéz órákban Magyarország fölött, hogy az ő szivéből, melyet most átvert a gyilkos tőre, fakadtak ki elsőbben azok a sugarak, melyek most döntenek fényükkel, melegükkel. A másik szőke asszony az isten anyja, akinek az alakja a pénzeinkre van verve, csak édestestvére ennek a mi érzéseinkben. Egyforma rangban él a kettő a hármas halom és kettős kereszt országában. Hiszen más nemzetnek is van kitálynéja - de az csak a király felesége egyebütt. S ha az meghal, a nemzet sajnálja a királyt ha szereti, teszt vesz a gyászában, sit vele, leteszi végső hódolatát a kopotsőnál. De ez más. Oh, ez más. Hiszen belejátszik mélységes bánatunkba szegény jó királyunk fájdalma, akit ragyogó trónusán kemény próbákra tett ki a végzet és nincsen magyar ember, aki ne gondolna az ő végtelen bánatára is, hallani lehetett az utczákon, mikor a hir elterjedt estefelé, a hangos felkiál-