Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

VERSEK - ERDÉLYI BÉLA: Erzsébet

Erzsébet Hófehér léleknek hófehér emléke! Lesugárzik Rólad a mennyei béke, Lesugárzik Rólad a szépség a jóság, Minden eszményiség, mely Nálad valóság! Keresni hasonlót Hozzád senki sem mer. Mi voltál Te nékünk? nem tudja azt az ember. Ha érzi is szívvel, - elrebegni szóval... Csak áldani tudunk a Mindenhatóval! Vert az Isten minket, veretlen nem hagyott, Nem volt a világon nép ily elhagyott. Ellenségünk ezer, de barátunk nincsen... Kardunk ketté törött, karunk rabbilincsben. Ekkor jöttél hozzánk, szelid Gyermek-Anyánk, Hogy meglátogassad feldúlt, üszkös tanyánk; Hog)' letörüld arcunk véres verejtékét S elhintsed magvában a régen várt békét. Nagy Magyarországnak szine-java várta, Hog)' hazánk szivébe hozzon meg a bárka. Tengernyi sokaság lepte el a partot, Engem édesapám válla fölé tartott... Mikor Nagyasszonyunk magyat földre lépett. És egy mosolyával hódolást teremtett Ott, hol csak dacot szült a sok erőszakos tett. 137 A vers a szegedi Erzsébet-szobor átadásának (1907. szeptember 29.) alkalmából íródott.