Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

VERSEK - ERDÉLYI BÉLA: Erzsébet

Ajkán mosoly volt, szemébe könny csillant, Mikor a hódolók sergére rápillant... Ajka mosolygása, könnye csillanása Lón tömérdek népnek nagy vigasztalása. Megnyitott számtalan berozsdásult zárat, Fojtó tömlöcökbe szabad szellő áradt... És kiáradt onnét e hazára szerte, Mely föltámadást most már hinni merte. Idegenül jöttél, édesanyánk lettél, Minden magyar szivet sziveddel megvettél. És a magad szivét cserébe id' adtad... Sok keserűséget feledtünk miattad! Emberöltők multán egyre nő emléked, Melyet nem csak kőből emeltünk mi Néked! S a magyar nép ajkán imádság leend a Te rólad regélő Erzsébet-legenda! Veled ötültünk mi, mikor Te örültél, Mikor mi szenvedtünk, Te velünk szenvedtél. Örökös emlékű, mert szivünkbe vésett, Szivedből fakadott nagy kijelentésed: „bármely népem szenved, szenvedek én vele, szivembe nyilallik fájdalmának éle... De valamennyinél sajgóbbnak találom, Ha bántják a magyart. Ez nékem halálom!" Kit Thüringiába sodort el az élet, Magyar szent Erzsébet visszajött Te véled. Mert érezte, tudta, hogy a trónus mellett Leigázott népet oltalmazni kellett. Mikor aléltságban nemzetünk megdermedt, Kötényedben nékünk csupa rózsa termett. S kisarjadt belőle, mert könnyed hullt rája, A magyar szabadság ékes rózsafája!