Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

IRODALMI EMLÉKEZÉSEK - MIKSZÁTH KÁLMÁN: Mikor utoljára láttuk

S az éljen fölharsant még erősebben és nem akart megszűnni perczekig, - szállt-szállt föl a boltozatokig és megtengette a boltozatokat. A fehér strucz-tollak reszketni látszottak a hang-hullámoktól. Az ország nagyjai és törvényhozói nem elégedtek meg a mámoros kiáltásokkal, kalpagjaikat, csal máikat lengették s egy sűrű erdő támadt fönn az emberek feje fölött sastollakből, kócsagokból, hűs szellőt támasztva a fojtó meleg levegőben. Ilyen legyezője is kevés királynénak volt még. A szónok abbahagyja beszédét és várja, míg a féktelen lelkesedés lecsillapul. Hasztalan; nincs határa. A királyné lesüti fejét... és az a hófehér arcz egyszerre csak elkezd pirosodni... mindig jobban-jobban . Először csak nem olyan fehér többé, azután olyan, mint a frissen szűrt tej, mintha rózsaszínnel volna befutattva, azután piros lesz mint az élet, piros, egészen piros. Milyen káprázat! Eerencz József király mellett ott ül egy életpiros királyné. Egy perczig tartott az egész. Szemei tágra nyíltak, s a régi ragyogás kicsillant belőlük. S a szemekből, melyek ugy tudtak valaha mosolyogni, hogy egy szomorú országot vidítottak föl, egy könycsepp buggyant ki. Százan és százan látták a drága csöppet. Meg volt a reciprocitás. Egy mosolygó ország föl tudta vidítani a királynét. De csak egy perczig tartott. A felséges asszony szeméhez emelte csipkés zsebkendőjét, eltörölte vele a könyet. Az éljenzés megszűnt, a szónok folytatta a beszédet s a királyné arczáról kezdett lassan-lassan lefogyni a pirosság, mint ahogy a kés pengéjéről szemlátomást illan a ráfujt lehelet. Egy perez és a király mellett ujra ott ült a gyászba borult királyné, a mater Dolorosa halványan, csöndesen, érzéketlenül, mint egy fehér mozdulatlan szobor, mely egy édes arezra emlékeztet.

80 80 Vasárnapi Újság 1898. szeptember 18. 644-645. old.