Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

IRODALMI EMLÉKEZÉSEK - MIKSZÁTH KÁLMÁN: A királyné mint feleség

A királyné mint feleség Sok mindenfelét irnak a magyar lapok a királynéról: hogy évtizedek óta elvonult nemcsak a politikától, de minden szerepléstől, még az udvar apró-cseprő dolgai, kellemetes történetkéi, fdigrán, pókhálószerü intrikái se érdekelték - pedig ez a királynék recevierje - ők itt és így szövik a történelem vásznát. Minden előkerül most. Egy kosár anekdota. A mi bájos csecsebecséink, melyek mind az bizonyítják, hogy egyszerű volt és jó és hogy szeretett minket. Elmesélik barangolási kedvét, gyalogos kirándulásait lakatlan erdőségekben, hogy mennyire szerette a természetet és mennyire kerülte, szinte gyűlölte az embereket. De hát nem volt-e igaza? A finom lelkek előre sejtenek. A természet nem bántotta, emberkéz ölte meg. Önök nem pszichológusok, akik ezen csodálkoznak és nem értik a fájdalmas anyát, a mater dolorosát, a ki menekül vérző szivével, bánatos emlékeivel idegen tájakta, ujakra és mindig ujakra. A fák, ezek jó barátok. De ezekből is csak az ujak. Az uj fák nem emlékeztetnek semmite. De csak tovább, csak egyre tovább. Egyik tájék sem az igazi. A fák nem lehelnek sehol annyi oxigént, hogy szabadon, boldogan lélegezhessék, a füveken nincs annyi harmat sehol, hogy a bánatot elmossa, a tenger nem morog olyan hangosan sehol, hogy szivének fájdalmas dobogását megtompitsa. De ebben a szörnyű lelki vergődésben is van egy szál, amit nem kivan elejteni, van egy fénysugár, mely a régi, a valódi életéből átnyúlt abba a másikba, amit keresett, de nem birta megtalálni: a hitvesi hőség, a gyöngédség királyi férje iránt. Ez átverte magát a rettenetes apátián - s nem egy példa csillan ki az átláthatatlan ködből, melybe kedélyvilágát burkolta, hogy csak látszólag nem érdekelte semmi a világi zajból, hogy félénk aggódással csügött férjén és csodálatos női ösztönnel igyekezett elhárítani minden bánatot, ami ét érhette. Most a legutolsó napokban épen ugy, mint régebben.