Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

MEGEMLÉKEZÉSI SZERTARTÁSOK - ESTERHÁZY SÁNDOR beszéde a kassai Jogakadémián - Részletek (1902. november 19.)

Midőn mint királynőnek legelőször ünnepelték a születése napját, az őt üdvözlő magyar küldöttségnek azt felelte, hogy a gondviselés épp oly kedves, mint szétbonthatatlan kötelékekkel fűzvén őt a magyar királysághoz, őszintén szivén viseli annak a jólétét és haladását. Akkor még maga is azt hitte, hog)' csak királynői méltóság kapcsolja őt hozzánk. Később már teljesen átérezte, hogy magyarnak született. Ország-világ előtt mindig is annak vallotta magát. A legtöbbször kizárólag a magyar királyné címet használta. Gasteinban történt egyszer, hogy a vendéglői könyvbe egyik udvarhölgye úgy irta be a nevét, hogy: „Erzsébetosztrák császárné." A királyné, amint ezt észrevette, lehúzta a keztyűjét, tollat fogott és szilárd vonásokkal utána irta: „Erzsébet, magyar királyné." Dicső nagyasszonyunk egész lelkülete mintaképe volt a magyar jellemnek. Hajlandóságánál és nevelésénél fogva, mindenek fölött szerette a szabadságot. Nyilt, egyenes, szókimondó volt. Egyformán kimutatta szeretetét, neheztelését vagy haragját. Tisztán megmondta, hogy mit akar, nem járt álu ta kon. A mily nagylelkű és gyöngéd volt a szegények iránt, éppoly bátor és elszánt a hatalmasakkal szemben. Noha maga buzgó katholika, türelmes volt minden vallás iránt és tüntető kegyességgel bánt különösen a zsidókkal. Faji elfogultság sem árnyékolta tiszta tekintetét soha. Minden nemzet fiában meglátta és becsülte azt, a mi dicsétetes. Fotrón szerette a magyar földet. Csak itt éteztc otthon magát. Elete végén, a mikor annyit kellett külföldön tartózkodnia, azt mondta, hogy csak azétt megy oda, mert engedelmeskednie kell az orvosainak, a kik azt hitték, hogy új környezetben könnyebben talál enyhületet, feledést. „Ha a szivemet követhetném, úgymond a királyné, haza mennék Magyarországba." Igaz kegyelettel volt ősi hagyományaink iránt. Lelkesedéssel merült el történetünkben, a melyet a legapróbb részletekig ismert. És pedig nemcsak ő maga tudta, hanem játtasságot követelt mindenkitől, a ki környezetében volt. Jellemző être nézve az, hogy a midőn udvarhölgynek szemeltek ki egy magyar grófkisasszony t, a család mindaddig nem merte a grófnőt a királyné színe elé bocsátani, a míg három hónapig külön leckéket nem vett a magyar történelemből. A magyar lélek ősi vonása szerint, tisztelte a királyné az ország nagyjait, érdemük szerint becsülte a jeles hazafiakat. Különös kegyelemmel volt