Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)
MEGEMLÉKEZÉSI SZERTARTÁSOK - ESTERHÁZY SÁNDOR beszéde a kassai Jogakadémián - Részletek (1902. november 19.)
Deák Ferenc iránt, de kitüntetett mindenkit, a ki jó szolgálatot tett az országnak. Mindig magyarokkal vette magát körül. Igazi meghittje, legkedvesebb barátnője Ferenczy Ida volt és szolgálatában az udvarhölgyek és az urak csaknem mind magyarok voltak. Egy magyar grófnőnek jutott az a szomorú tiszt is hogy áldott szemét lefogja. Magyar volt szokásaiban, kedvteléseiben, örömében és bánatában. Lóra termett nemzetnek az igazi királynéja, legfőbb időtöltése a lovaglás volt. Csodálták, a hogy megülte ezt a nemes állatot. A magyar dal éppen úgy a szivéből fakadt és a szivéhez szólott, mint a puszták egyszerű fiának. Ha rázendítették a cigányok, hogy „Lehullott a rezgő nyárfa aranyszínű levele", nem kellett a királynénak a nóta értelmét magyarázni, magától is kicsordult a könnye. Valóban, ha nem is volna kész legenda az Erzsébet kitályné egész megjelenése, élete és halála, egymagában már az eléggé csudálatos, hogy eszejárása, kedélye, szive mind telidcsteli volt magyar sajátságokkal, a miket sem megtanulni, se megszerezni nem lehet. Hagyján, hogy a tudomány azt mondhatja, hogy visszaütött ősanyjára, magyarországi Szent Erzsébetre. De miért éppen ő, annyi száz közül és miért éppen akkor, a midőn legnagyobb szüksége volt igaz magyar királynéra a nemzetnek?! [... J Felséges asszonyunk nemcsak, hogy gyönyötűen, őseredeti zamattal beszélt magyarul és pedig bizalmas környezetével csakis magyarul, hanem mélyen behatolt nyelvünknek szellemébe is. Es itt ujra fölötte jellemző, hogy Vörösmartyt tartotta a legnagyobbnak, mert őt ítélte a legmagyarabbnak.' 56 [...] Valóban, minden arra mutat, hogy a szenvedések árja borította a királyné lelkét már akkor, a midőn még mosoly ült az ajkán. De ki tudná megfesteni kálváriájának az állomásait mindaddiglan, a míg egyetlen fiának a holttestére borult. A fájdalom birodalmában azoknak a leggyászosabb a végzetük, akiknek ürömmé változik át minden örömük. A kik a tiszta ég delelőjén ragyogni látták a napot, azoknak letűnte több mint sötétség: a fény árnya. Erzsébet királyné mindazért, a mit valaha csak szetetett, a miben gyönyörűsége tellett, szenvedett a legtöbbet. 56 Uo.: 6-12. old.
