Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

MEGEMLÉKEZÉSI SZERTARTÁSOK - ESTERHÁZY SÁNDOR beszéde a kassai Jogakadémián - Részletek (1902. november 19.)

Erzsébet, atyjának csaknem polgári egyszerűségű házában úgy nőtt fel, mint a mezei virág. Mint minden romlatlan, tiszta lélek, ő is rajongott a természetért. Possenhofenben, a hol laktak, naphosszat szabadon bolyongott erdőkön, mezőkön. Hacsak szerit tehette, úgy elvegyűlt a nép közé, mint az atyja, akit az egyszerűségeért és jóságáért a legszegényebb paraszt is bálványozott. így lőn a serdülő leánynak az anyatermészet legfőbb tanítómestere. Nincs szükségünk találgatásokra, hogy megállapíthassuk ennek a nagy nevelőnek a sajátos módszerét. Jól tudjuk, hogy a kemény harcok, a melyek a természetben is szakadatlan folynak, rejtve maradnak a gyermek tekintete előtt. 0 csak békességet és szeretetet lát mindenütt. A fogékony elme a hegyeken és a völgyeken az Alkotó gondolatait betűzgeti. A meleg kedély a füvek zsendülésében, virágok nyilasában egy nagy szív lüktetését érzi. A természet ölén igazság, egyenesség, nagylelkűség: az élet legfőbb erényeiként vésődnek észtevétlen az ifjú lélekbe. Innen étthetjük meg a fiatal királyné legelső csalódását. Nem csuda, ha leánykori egyszetű környezetéből minden átmenet nélkül lépve a nagyvilágba: azt ridegnek, önzőnek és hazugnak tartotta. Kék ég alatt, aranyos napsugárban növekedve, az udvarnál szabadsága elvesztését fájlalta és mindenféle szertattást és szokást súlyos békónak érzett magán. Felséges utunk 1853-ban ment a Miksa József herceg házához leánynézőbe. Rég elhatározott dolog volt, hogy eljegyzi Ilona hercegnőt. Úgyde az alig tizenhat éves Erzsébet csudálatos egyszerűsége, ritka szépsége, a báj és kellem, a mi lényéből sugárzott, úgy elragadta királyunkat, hogy halomra döntve az udvarok hosszas tervelgetéseit, az ő kezét kérte meg. Erzsébet, a midőn a király szándékát tudtul adták, fölkiáltott: „Hogyan lehetséges ez, amikor én olyan kicsinyke teremtése vagyok az Istennek!" Addig eleget álmodozott hegyről, völgyről, patakról és virágról, de soha koronáról. Csöndes egyszerű életre gondolt és arra is vágyakozott. A császárnői és királynői méltóság rá nézve egész életen át csak teher volt. Ámde királyunk választásában, szüleinek az elhatározásában Isten akaratát látta és önmegadó alázattal lépett a trónra, a nélkül, hogy csak sejtelme is lett volna arról, hogy a porba sújtott Magyarország megváltásában mily föladat van részére kijelölve. A királyné nem Bajor, hanem Magyar Erzsébet volt. Ősanyjának, magyarországi Szent Erzsébetnek a lelke ujjúit meg benne, akinek tizenötödik ízben volt az unokája.