Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

MEGEMLÉKEZÉSI SZERTARTÁSOK - MÁRKI SÁNDOR beszéde a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem ünnepi közgyűlésén - Részletek (1898. november 19.)

MÁRKI SÁNDOR beszéde a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem ünnepélyes közgyűlésén Részletek 4 (1898. november 19.) Nagy királyainkra a történelem úgy veti fényét, mint a sziláján lobogó vihar­fáklya, mely élesen megvilágítja az arczot, bizonytalanul a testet, homály­ban hagyja a környezetet; nagy királyasszonyainkra úgy mint a csöndesen égő templomi öröklámpa, mely mellett imádkozni kell, nem látni s áhítatra az gerjeszt leginkább, a minek körvonalai összefolynak szemünk előtt. A történelem az édesen álmodó Emesétől fogva a tőrrel átdöfött szívű Erzsébetig minden nagyasszonyunknál szembe találja magával a mythost és a legendát. Erzsébet királynéról akarván szólni, adatokban szegénynek érzi magát; rendelkezésre áll ugyan a hivatalos és nem hivatalos lapok, valamint az országgyűlési íratok sok száz kötete; de aggódva emlegeti, bog)' nem fér­het a kitályné s környezete magánleveleihez, a főudvarmesteri hivatal okirataihoz és hogy ha a belső emberek közül néhányan már közre bocsátot­ták is jegyzeteik töredékeit, a többiek tartózkodók és nem nyilatkoznak sem élőszóval, sem emlékiratokban. A törvényhozás pedig tizcnkilencz nappal Erzsébet királyné megdicsőü­lése után habozás nélkül kimondja történeti ítéletét, midőn „soha nem szű­nő hálánk és kegyeletünk jeléül" a magyar nemzet legméltóságosabb törté­netkönyvébe, a törvénykönyvbe iktatja „hőn szeretett királynénknak, a haza jótevő nemtőjének áldásos emlékét." \ Ii lehet az oka, hogy mikor az oknyomozó tötténetírás sem ördögöt, sem angyalt nem ösmer ott, hol csupán emberről kell ítéletet mondania, a tör­vény, mely egyúttal csakugyan történelem, nemtőnek, angyalnak nevez egy királynét? Es mindezt a nélkül, hogy az ezeréves törvényhozói gyakorlatban példát találna egy nőnek ilyen végtelen megtiszteltetésére; a nélkül, hogy a meghatottságnak az egész nemzetet magával ragadó egyik pillanatában a 48 Márki Sándor: Erzsébet királyné. Emlékbeszéd. Kolozsvár, Ajtai 1898. (Különlenyomat az egyetemi acktákból.) 3-9. old.

Next

/
Thumbnails
Contents