Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

MEGEMLÉKEZÉSI SZERTARTÁSOK - MÁRKI SÁNDOR beszéde a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem ünnepi közgyűlésén - Részletek (1898. november 19.)

törvényhozás nyugalmát fiatalos hévvel cserélné föl. Sőt, mint az óvatos történetírással szemben egész nyíltan bevallja, azért hozza ezt a törvényt, hogy a királyné fenséges mythosa, a magyar nép legendája történelmünk alkotó része legyen és átszálljon utódainkra is. Valóban mythos ez és legenda. Annál is több: történelmi igazságszolgáltatás. Ugyanabban a templomban, hol Erzsébet uralkodó koronát nyert, a harmadik évezred végén az élet koronáját nyette. Nemzet és király akkor azért sietett templomba, hogy hálát adjon Istennek, ki ezét esztendőn át védte és megtartotta a hazát. Az ország prímása az oltár mellől szólt mindkettőhöz. „Légy áldott, légy üdvöz felséges királyném! - fordult a bánatos nagyasszonyhoz. - Fogadd el e templomban, hol megkoronáztattál, legmélyebb hódolatunkat, legőszintébb szeretetünket irányunkban mindig tanúsított jóságodért, szeretetedért. Aldőlag emlékszünk, hogy midőn nemzetünk anyja lettél, édes anyai nyelvünkön szólottál hozzánk; áldólag emlékszünk, hogy azt az aranyfonalat is anyai gyöngéd kezed szőtte, mely hőn szeretett királyunkat a nemzettel elválaszthatatlanul összekötözte." Az ország főpapja, ki maga is történetíró, Isten házában, egy nemzeti ünnepen, a törvényhozás mind a két tényezőjének: a királynak és országgyűlésnek, akaratunk végrehajtójának: a kormánynak és hatalmuk forrásának: a népnek jelenlétében, az oltár előtt, a legszentebb helyen jelenti ki, bogy a nemzet és az uralkodóház kibékítése az ő műve, az ű hallhatatlan érdeme. A történetírás, mely mindig kételkedik, majdan oklevelek alapján fogja elbeszélni a kiegyezés tötténetét; szólani fog történelmi kényszerűségről, az események logikájáról, a viszonyokkal való megalkuvásról és a közreműködő politikusokról, a kik között oklevelesen igazolva bajosan találja a kitályné nevét; de, a mi elég sok más kérdésben is megesett már rajta, sohasem fogja kiirtani a köztudatból az a meggyőződést, hogy csakugyan a királyné anyai gyöngéd keze szőtte a királyt a nemzettel összekötő fonalat. És az országgyűlés, mely pár héttel a prímás beszéde után, a nemzet soha nem szűnő hálájáról és kegyeletéről biztosította a királynét, két esztendő múlva pedig törvénybe iktatta emlékezetét, miden tekintetben a köztudatnak fog igazságot adni. Hiszen harminczkét esztendő óta folytonosan Erzsébet királyné egyéniségének varázsa alatt állott ő maga. Nem egy tagja borúit térdre már a császárné előtt is, ki a haza földjén először fogadván a parlament küldöttségét, csengő magyar nyelven kívánt áldást a törvényhozóknak az ország határain is túl terjedő fontos működésére. Feje fölött már is ott látták a szent koronát, mint a hogy a bujdosó Salamon látta László király feje körűi a szentek glótiáját. Hódoltak neki, a mikor urának még nem hódolhattak. Teljes