Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

MEGEMLÉKEZÉSI SZERTARTÁSOK - BEÖTHY ZSOLT beszéde a Budapesti Kir. Magyar Tudományegyetem emlékünnepélyén - Részletek (1898. október 10.)

tói üldözött, vaskeze alatt vergődő és vérző királyok világában. Sorsa a mithoszok és mesék közül föltámaszt egyet képzeletünkben s benne a végtelen ama csodálatos játékainak egyikét, melyeknek benyomásai iránt a megindult szív mindig oly fogékony. Eg)' csodaszép kitálykisasszonytól szól, kit azzal áldottak meg tündérei, hogy minden mosolyával rózsákat fakaszszon, minden kényében gyöngyöket hullasson s lábának minden nyoma aranyat teremjen; rózsát, gyöngyöt, aranyat áldásul ont, a merre jár s mégis boldogtalanná, nagyon boldogtalanná kell lennie; elhagyatva, vérző lábakkal, szeme világától megfosztva bujdosik szetté a világon, míg a mese könyörületes sorsa meg nem engesztelődik iránta. A megható kis költemény 1837-ből való, abból az időből, mikor Erzsébet királyné mosolyának legelső rózsáit és kényeinek legelső gyöngyeit hullatta: a születése évéből, írója, pedig kinek lelkét akkor e jós-mese képei körülszállongták: gróf Majláth János. Attól a nemzettől, melynek a Gondviselés az O szivének rózsáit, gyöngyeit és kincseit szánta, vigasztalan gyászának magányt kereső mélysége sem szakította el. Bolyongásai közben fel-feltámadt benne a honvágy; sokszor készült s el-el is látogatott, a mint maga monda,haza. Ha nem mondta volna is, értettük volna, hogy Magyarországra. Egy szomorú évtized óta az élet örömei, a népek ünnepei s a fejedelmek hódoló tisztelgései elől is egyaránt gyászának házába vonult. Egyszer azonban közelgett egy nagy ünnep, nagyobb a többinél, a mi ünnepünk, s cg)' egész nemzet egész valója lázban égett, hogy örömének napján körében lássa Öt, kit ezen a világon legjobban szeret; de gyöngédsége nem mert hangot adni neki. Megértették így is. És ime, tíz év alatt egyetlen egyszer, csöndesen megnyíltak a gyászház ajtai s a magyar nemzet együtt ülhette meg eztedévének ünnepét Vele, kinek szivéből az ünnep szent békéje, fénye és reményi áradtak. Azután visszatért ismét szomorú hajlékába, hajójára, erdeibe, halottjához, s a hírt is mindvégig csak egyszer adott felőle, hog)' a világ sorsát intéző hangok eljutnak hozzá. Mikor a földkerekség leghatalmasabb urainak egyike, a budai királyi lak vendégéül, oly szavakat mondott, melyek minden magyar szivet mámorba ejtettek, sietős köszönettel adta hírül neki, hogy az ő szivét is megremegtette, hogy az ő szive is magyar szív. Oh mit nem tettünk volna érte, hogy megválthassuk gyászából, hogy csak pihenőt vagy könnyebbséget nyújthassunk neki! Mily Istentől megáldottnak éreztük azt az ismeretlen parasztasszonyt az erdélyi bérezek között, ki arra választatott ki, hogy az ő keze szőtte-vatrta vászon, messze idegenben magyar kéz munkája legyen utolsó pihenője királynénk szent fejének. Egy átkozott kéz áldozatául szelíden pihent, talán hogy ezzel is megkönnyítse kegyetlen tusakodásun-