Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)
Előszó
szakot jellemző nagyon reális, valósághű bemutatás során, érzékeltetve a jelenség folyamatos térnyerését és megnyilvánulásait, míg előadása végére teljesen elragadják őt is érzelmei, az emelkedett hangulat és az ebből kibontakozó ideális királynékép. Külön figyelmet érdemel továbbá Márki Sándornak a kolozsvári egyetemen tartott búcsúztatón mondott beszéde is, mely az 1899-ben megjelent Erzsébet királynéról szóló könyvének mítosztörténeti részét képezi. A könyvet a kultuszkutatás ma is alapvető forrásként kezeli. Szarvas Gáborné beszéde velük szemben sablonossága miatt került a válogatásba, felvonultatva a legjellemzőbb elemeit az Erzsébet-megemlékezéseknek, így anekdotáival, toposzaival, nagyjaink megidézett mondataival a tipikus emlékbeszéd kategóriát jelenti a kultuszban. A szoboravatási beszédek esetében igyekeztem ismertebb politikusok, közéleti személyiségek ilyen jellegű vallomásait csokorba gyűjteni Erzsébetről, megvilágítva a köztudatban élő királynémítoszt, illetve a kultikus közbeszéd főbb elemeit, ezzel párhuzamosan különleges csemegéit, melyekben szabályozott formában ugyan, de megfogalmazódik a szobrot állító közösség uralkodóné-képe is, míg funkciójából adódóan szakrális tartalommal tölti fel a megemlékezési szertartás során a létrehozott emlékhelyet. E megemlékezések között a témaválasztásának egy fontos részlete révén kap kiemelt jelentőséget Lukács György beszéde, melyben a korabeli mentalitástörténet fő jelenségére utalva vázolja fel a Kossuth- és Erzsébet-kultusz egymás mellett élésének lehetőségét, a magyar lélek rejtelmeit vizsgálva a magyarságtudat kontextusában. A következő forráscsoportot a magyar írók Erzsébetről szóló írásai alkotják. Benedek Elek mesei stílust idéző rövid királyné-életrajza az emlékalbumok egyik gyakran közölt részlete volt, míg Jókai Mór esszéjében a „nemzetvallás szentjének" nyilvánítja Erzsébetet. Fontos egységet képeznek Mikszáth Kálmánnak a királyné életét bemutató tárcái, melyekben megpróbálja feltárni, illetve illusztrálni a magyarok Erzsébethez fűződő belsőséges viszonyának apró részleteit. Különleges műfaja és e révén betöltött helyzete miatt érdemes kiemelni Erdélyi Zoltán gyermekszínjátékát, mely az iskolások számára előírt Erzsébet napi gyászünnepélyek kedvelt egyfelvonásos darabja volt, megmentőként jelenítve meg a királyné alakját. Ennek ellenére a műben a hangsúlyt nem Erzsébet személye kapta, hanem a forradalmat követő császári politika következményeinek bemutatása Magyarországon, ez speciális megközelítést eredményezett. További unikumként került e válogatásba Fally Henrik Erzsébetről írt eposza. A mű fő konfliktusát a királyné magyarbarátsága jelenti. Ennek illusztrálására egy éjjel megjelenik a Habsburg-házat védel-