Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

MEGEMLÉKEZÉSI SZERTARTÁSOK - BEÖTHY ZSOLT beszéde a Budapesti Kir. Magyar Tudományegyetem emlékünnepélyén - Részletek (1898. október 10.)

mer, aztán méltóságunk, melylyel méltatlan sorsunkat viseltük. Ha ezek s velük a nemzeti lékünk egyéb vonásai nyerték meg nekünk: akkor, a mint ma nincs nagyobb fájdalmunk annál, hogy elveszettük Öt; soha, de soha nem lehet nagyobb dicsekedésünk annál, hogy megnyertük Őt. De talán lehet és szabad lelkében egy régibb, titkos magot keresnünk, melyet még Bajorországból, még gyermekszobából hozott magával, jelentőségének, sőt életerejének talán minden sejtelme nélkül, de a mely utóbb, új, látszólag kedvezőtlen talajban is megeredt, gyöketeket hajtott, sugárba nőtt és kivirágzott. A gyermeklánykának, Miksa herczeg müncheni kastélyában, magyar tanítója volt: Majláth János gróf.

46 [...] így került Münchenbe, hol az egyetemen történettanári állást remélt. Ez a reménye meghiúsult; de tudtán kívül nagyobbta volt hivatva. A végzet nem engedte elszakadni a szálat, mely elhagyott hazája sorsához fűzte. Oly föladatot jelölt ki számára, mely emlékét ma a megilletődött, hálás engesztelődés sugaraival veszi körül, de a melynekjelentőségéről maga mitsem tudva, mitsem sejtve szállott egy sötét óra kétségbeesésében a starnbergi tó hullámsirjába. Miksa herczeg palotájába jutott, mint Erzsébet herczegnő tanítója. Lehetetlen, hogy a leczkéknek, olvasgatásnak, bizalmas beszélgetéseknek óráin egy költői lelkű gyetmek előtt újra meg újra meg ne nyilatkozott volna az ő lelkének költői világa is. Ez a világ pedig egészen magyar világ volt: a magyar nép mondáinak és meséinek, a magyar költők fájdalmának és lelkesedésének, a magyar történelem hősi, megrendítő és fölemelő jeleneteinek világa. Lehetetlen, hogy a mivel saját lelke tartalmából legközelebb férkőzhetett tanítványa szivéhez, annak hangot ne adott volna előtte. A bájos gyermek lelkét bizonyára nem egy érzés hatotta meg már akkor, ha futólag is, melyet itthon mindnyájan éreztünk; nem egy vonás, mely mindnyájunk szivét dobogtatta. Nem természetesnek tarthatjuk-e mindezt, ha csak általában a zsenge lélek fogékonyságára gondolunk a hősök, a szenvedők, a költők világa iránt; hát még ha Reá, ki a képzeletnek nagyobb elevenségét, a nemes érzékenységének gazdagabb forrását, a költői hajlam egész finom alturizmusát atyjától, Phantasustól, a költőtől örökölte? A müncheni leczkeórák ily benyomásairól akkor talán sem mostete, sem Ő nem adtak számot maguknak; de aligha tévedek, midőn a Gondviselés szent szövőszékére pillantva, egy fonalat keresek és látok ez órák s ama nagy történeti óra iß József császár államminiszterének fia a forradalom idején hagyja el az országot. 5-10. old.