Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)
MEGEMLÉKEZÉSI SZERTARTÁSOK - BEÖTHY ZSOLT beszéde a Budapesti Kir. Magyar Tudományegyetem emlékünnepélyén - Részletek (1898. október 10.)
BEÖTHY ZSOLT beszéde a Budapesti Kir. Magyar Tudományegyetem emlékünnepélyén 45 Részletek (1898. október 10.) Gyászoló egyetemi polgáttársaim! Tiszelt közönség! „Egész Magyarország kobza gyászba öltözött s három évig a hegedősök mindennemű édes zenéi elhallgattak és hű szívvel keseregtek." Ezeket a szavakat választhatnám ma alapigénkül nemzetünk szent könyvéből, történelméből. A nemzeti gyásznak az a képe, melylyel a krónikás első, szent királyunk siratását festi, ime ismét föltárul körülöttünk. Egy szomorú hónap óta magyar földön minden szószék, az Istennek, a köztanácskozásoknak, a tudománynak, a jótételeknek házaiban: gyászba öltözött. Gyászba költőink lantja s ebben a magyar nemzet egész érzésvilága, mely húrjain reszket. Mily találónak, mily kifejezhetőnek tetszik ez a szókép ma előttünk! Reszket az emlékezés, mely a múltban nem talál Hozzá hasonlót; teszket a reménység, mely a jövőben alig mer várni Hozzá hasonlót; és reszket az árván maradt szeretet. Nagyokat és kicsinyeket, bölcseket és együgyűeket, véneket és ifjakat egy szent fájdalom tart fogva, mely mélységét és egyetemességét nemzetünk tragikai végzetéből meríti. Századok ültének el s e végzet karja alatt mily ritkán történhetett, hog)' egyetlen érzelembe olvadhasson egész nemzeti lelkünk, egyetlen érzelembe, mely épp oly erőben egyesítse királyhűségünket, mint nemzeti érzésünket! Megértük ime ezt is; de milyen drágán kellett megfizetnünk! Az egész magyar nemzetnek egész szive ott volt Vele „a gyászpadon" és sajog ebben a szent fájdalomban, a legnagyobban és legritkábban, midőn a közösség nem enyhíti, hanem súlyosbítja a keservet. 45 Beszéd, melyet a Budapesti Kir. Magyar Tud. Egyetem által dicsőült Erzsébet királyné Ő felségének gyászos és megrendítő halála alkalmából 1898. évi október hó 10-én rendezett Gyász-emlékünnepélyen Dr. Beöthy Zsolt nyilvános rendes tanár tartott. Bp, Egyetemi, 1898. 3-4. old. (Acta Reg. Sient. Universitär Hung. Budapestinensis. Anni MDCCCXCVIII -XCIX. Fasciculus II.)