Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

MEGEMLÉKEZÉSI SZERTARTÁSOK - BEÖTHY ZSOLT beszéde a Budapesti Kir. Magyar Tudományegyetem emlékünnepélyén - Részletek (1898. október 10.)

[...] szavakba szeretnénk foglalni előtte, a mi emlékezést a múltból és tanulságot a jövőre, néma ajakáról könyes szemünkkel leolvashatunk. Ezt a kötelességünket pedig az a szent meggyőződésünk rója ránk, hogy: mennél tisztábban világítjuk meg dicsőült királynénk képét ifjúságunk lelkében, mennél mélyebb kegyeletet gyökereztetünk szivébe: annál nagyobb és értékesebb szolgálatot teszünk a nemzeti erkölcsnek, a nemzeti erőnek, jövőnek. A szivek elporladnak, a legféltettebb, legsiratottabb anyai szivek is; de míg a kegyelet virraszt felettök, megőrzik az utódok életének forgatagaiban védő, tisztító, gondviselő erejüket. Nemzetünk édesanyjának szetetetben elvérzett nag)' szive is biztat és bátorít, nemesít és megszentel. Hog)' drága ajándékul nyertük őt, azt a Gondviselésnek köszönjük; de hogy még a síron túl is a mienk és mi velünk maradjon: azt már magunknak kell köszönnünk, hűségünknek magunkhoz és hálánknak hozzá. Ebben a hűségben és hálában a dicsőült kitályné emléke, egy fenséges női lélek varázsának csodájával, őrizni fogja legdrágább kincsünket, a magyar hazafiúi léleknek azt a teljes és tiszta harmóniáját, melyet ő teremtett meg. Himnuszai körülzengették trónját és elkisétték Ot az Örökkévaló trónja elé. Igen, ezt a teljes harmóniát 0 teremtette meg, vagy legalább hosszú-hosszú idők óta Ő támasztotta fel újra. ím ezzel lett pályája a magyar nemzet érzelemvilágának fejlődésében korszakos történeti mozzanattá, melynek egész jelentősége a nemzet valóján átezikázó keservben ma csak megvillanik, de a történelemben ki fog derülni. A fordulat ágyát a Gondviselés vetette meg, midőn távol a bajor hegyek között egy szivet teremtett tele fogékonysággal és rokonérzéssel az emberi lélek eszményi tartalma és törekvései, s ezekből folyó közdelmei és szenvedései iránt. Azután egy nemzet körébe vezette, mely miután századokig épp oly hősi készséggel ontotta vérét és áldozta kincseit a királyaiért, mint önjaváért: hűsége és szabadságszeretete kényszerű meghasonlásának sebeiben vérzett és lánczain nyögött. Csoda-e, ha ezt az, egész világban oly költői szivet megkapta a mi nemzeti tragédiánk mély illúziója s mint a görög szomorújátékok istenasszonyai, azzal a szent és megáldott tötekvéssel szállott felénk, hogy szeretetével sebeinket meggyógyítsa, bilincseinket megoldozza s föltámasztott erőinket új lelkesedésre és új munkára egyesítse? Az idegen herezegasszony szavával és szivével a miénk lett s a német föld dúsan fizette benne vissza azt az ajándékot, melyet hét századnál régebben tőlünk vett: magyarországi szent Erzsébetet. A régi legenda is mintegy ismétlődik az ő pályájában. A szent asszony kötényében a szegényeknek szánt kenyerek rózsákká lettek; a mi siratott királynénk szeretetének rózsái pedig egy elnyomott és szenvedő nemzet iránt, a nemzetnek új etőt, új életet adó kenyerévé.