Erzsébet-kultusz. 1. Erzsébet királyné magyarországi kultusza emlékezethelyei tükrében 1898-1914 között - Budapesti Negyed52. (2006. nyár)

Erzsébet-mítosz

és jelképezte az azonosságtudat révén. A fő funkció a kultusz által felmagasztalt személyhez párosított szimbólumoknak, illetve a neki tulajdonított cselekedeteknek a nemzeti példatárba emelése, továbbá a legitimáció és identitásteremtés. Ezen az úton haladva kiváló lehetőség nyílik az ideológiai megközelítés számára, jól mutatva a mítoszok hatalommal való kapcsolatát. Az Erzsébet-kultusz fő társadalomlélektani, politikai vonatkozása, hogy Ferenc József személyének a magyar nemzeti tudatban betöltött problematikus helyzetéből adódóan Erzsébet a mitizálódás folyamata során egyensúlyozó szerepbe került. A kollektív tudatban emblematikus figurává transzformált királynét olyan erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen elemekkel ruházták fel, amelyek hozzájárulhattak a létrehívók és megszólítottak lelkiismeretének megnyugtatásához, s ezzel az érdekeltek olyan eszközhöz jutottak, amely stabilizálhatta a fennálló helyzetet. A kultusz lényege: Ferenc József elfogadtatása, az uralkodó és nemzete kö• • 20 * zötti konszenzus elősegítése. A jelenség kialakulását motiváló legfőbb lényegi vonást Apponyi Albert így fogalmazta meg egy levelében: az „államférfiak [...] megtalálták a trón és a nemzet kibékülésének a különböző jogos igények kiegyenlítésének és sikeres együtt működésének politikai alapeszméit és jogi formáit: ugyanakkor az érzelmi ellentéteket ez a nagylelkű feje21 élelmi nő simította el". A meggyőzés fő eszközei a közhelyek gyakori alkalmazása, az erkölcsi értékekre való hivatkozás. Különösen a nemzeti érzések és a magyarságtudat erősítése kapott figyelmet, ezzel politikai kötöttségeiket kívánták önmaguk és a társadalom előtt is 22 >• leplezni. A vallásos köntösbe bújtatás pedig a későbbiekben már lehetetlenné tette a politikai utalásokat is. Ugyanakkor igyekeztek a királyné alakjában az érdekekre és eredetre utaló elemeket elfedni, a prioritásokat elmosni: „Nem a buzgalomra vágyó s udvari intrikák szálait bogozó fejedelemasszonyt látjuk benne, [...] hanem igazi feleséget és anyát, aki nem befolyást akar gyakorolni férjére és gyermekeire, hanem aggódik értük, el akarja osztatni fölöttük a felhőket. Nem diplomácziai számítás vezette, mikor segített útját egyengetni a király és a magyar nemzet közeledésének, nem is hatalmát akarta éreztetni vagy maga külön czéljai elérésére pártot szervezni. Neki külön czéljai nem voltak. Csak belátta, hogy a letiprott, de bilincseit nyugodtan viselni nem Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció. In: Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok. Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 2000.159-162, old. E szerepkör kultikus megfogalmazása: „Néma elragadtatással, boldog kábultsággal nézte mindenki. És azután megszólalt:- Szeretlek nemzetem, mert szenvedsz. Szeretem az uramat és azt akarom, hogy te is szeresd. Feledd el azt, amit elfelejteni lehetetlen, az én kedvemért. Add ide a kezedet, itt az övé. Ilyet államférfi nem mondhat és nem tehet csak asszony. És a csoda megtörtént. Király és nemzet újra egygyé lettek... " Herczeg Ferenc: Temetés után. In: Ujldők 1898. szeptember 25. 267. old. 21 Apponyi Albert levele Eördögh Jánosnak, a jászberényi nemzeti párt elnökének 1898. szeptember 15. Közli: BudapestiHirlap 1898. szeptember 18. 6. old. 22 Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció. In.: Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok. Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 2000.148-151. old.