Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)

JULIA O'CONNELL DAVIDSON - JACQUELINE SANCHEZ-TAYLOR: A fantázia szigetei

nés en azt állítják, hogy az a fajta ellenségesség, amely Nyugaton átszövi a szexualitás kifejezésmódjait, egyfajta infantilis düh és bosszúvágy, megbosszulni azt, hogy akiktől függünk, visszautasítanak minket, elhatárolják magukat tőlünk. Ahogyan Stoller fogalmaz, „olyan állapot ez, amikor az ember kárt akar tenni valamilyen tárgyban", s ha szexuális vágyunk tárgyaiban kívánunk kárt tenni, ez abban a sóvárgásban jut kifejeződésre, hogy megfosszuk őket autonómiájuktól, önrendelkezésüktől - vágyás hogy emberi mivoltukból kivetkőztessük őket, hiszen a dehumanizált szexuális tárgynak nem áll hatalmában, hogy visszautasítson, megalázzon vagy korlátokat szabjon (1986:4). Számtalan útja-módja van annak, hogy a „szeretett lényt" megfosszuk autonómiájától, a szeretet tárgyává degradáljuk. A prostituáltat a legtöbb kultúrában a társadalmi reprezentáció olyan színben tünteti föl, mint aki szexuális mivoltában is, szociális mivoltában is „természetellenes" (ezt a státusát gyakorta a jog és a törvény is szentesíti!) - így ő igen alkalmas arra, hogy a kuncsaft szemében ne legyen több „jó előre dehumanizált" szexuális tárgynál. A prostituált és kliens közötti csereviszony üzleties jellege is megfosztja a szexuális kapcsolatot a kölcsönösségtől és egymásra hangoltságtól. Mivel minden kötelezettség alól fölment a pénzért megvásárlás egyszerű ténye, nem alakulhat ki igazi intimitás, s íg>' annak szörnyű eshetősége sem kísért, hogy egy másik emberi lény visszautasítson vagy - ellenkezőleg - bekebelezzen minket. Elméletileg tehát a prostituált igénybevétele igen alkalmasnak tűnik a szexuális ellenségesség kifejezésére és a magunk és a másik nemű lények fölötti ellenőrzés megvalósítására. Ennek ellenére nagyon sok, esetenként prostituáltakhoz forduló ember úgy találja, légy van a levesben. A szociális konstrukció csinálhat a prostituált nőből Másikat, olyan fantáziaképet, mely nem több a szexualitás tárgyiasultságánál, a valóságban természetesen emberi lény. A prostituált fölötti teljes és korlátot nem ismerő kontrollt a kuncsaft pénze/hatalma csak akkor gyakorolhatja, ha a prostituáltat olyan lénynek képzeli, amely szexualitásán kívül minden egyéb tulajdonságától meg van fosztva. De ha ilyen mértékben ki lenne forgatva emberi mivoltából, akkor megszűnnék élő emberként létezni ... A legtöbb ügyfél egy ellentmondást hajszol, azt, nevezetesen, hogy tárgyként tartsa ellenőrzése alatt azt, ami nem redukálható tárggyá (O'Connell Davidson 1998:161). Ez az elletmondás rejlik azok mögött a sirámok mögött, amelyeket a nyugati prostituáltakkal kapcsolatban a kuncsaftok időről időre megfogalmaznak (Graaf et al. 1992, Plumridge et al. 1997). Nem mindig bizonyul elégségesnek, hogy az ember pénzen jogot vett magának arra, hogy tárggyá redukált testrészeket fogdoshasson és szexuálisan használhasson. Nagyon sok kuncsaft azt várná a prostituálttól, hogy „szerető" legyen, de persze olyan szerető, aki nem tart igényt semmire; hogy olyan „kurva" legyen, aki élvezetből csinálja, nem pedig pénzért. Röviden: hogy olyan személy (szubjektum) legyen, akivel mint tárggyal lehet bánni. Ez pedig, meglehet, a prostitúció és a szexualitás körül kibontakozó diskurzusnak mélyebb inkonzisztenciáiról árulkodik. A prostituáltat olyan nőnek képzelik, aki nemi identitásával tökéletesen