Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)

LÉDERER PÁL: Gondolatok a prostitúcióról a szexturizmus ürügyén

fél ezer strigulányi statisztikai adat éppúgy takarhat hét és félezer szólóban utazó, üzekedni vágyó férfit, mint 1875 négyfős családot: papa, mama, két gyerek, tengerparti dagonyázás és/vagy a thai kulturális és művészeti nevezetességek szemlélése. Ez utóbbi konfiguráció esetén pedig lehet-e egyáltalán szexről beszélni? Jó! Este, persze, a fáradt gyerekek nyugovóra térnek, papa és mama pedig elkezdhet „papás-mamást" játszani. Na de szexturizmus lenne ez? Ez lenne a szexturizmus? Mi az, hogy „szexturizmus"? Egészen biztos vagyok abban, hogy ha a kérdést nekiszegzik az „átlagos magyarnak", egy ötvenes éveiben járó - mondjuk, német-férfi fog erről eszébe jutni. És hogy milyen is a németünk? Megereszkedett sörpocakja ráfolyik a nadrágszíjára, „csöcsei" vannak (korántsem oly „szökellő kecskegidák", mint a bibliai kedvesé vagy akár a helyben található szépségeké), húsa petyhüdt, bőre májfoltos (ráadásul rákvörös és hámlik, mert persze leégett a napon, a szerencsétlen). ízléstelen, tulitarka bermudákban és köldökig kigombolt (!) strand ingekben mászkál, megállás nélkül harsog, hangoskodik egész álló nap, ahol csak megfordul, ott lehetetlenül, feltűnést keltőén viselkedik, senkire nincs tekintettel, este pedig filléreken megvett tizenéves, nádszálkarcsú, arany- vagy csokoládébarna szépségeket tesz aljas kéjvágya martalékává. E vízió alapján minden ok megvan arra, hogy a szó hallatán az ember öklendezni kezdjen. Holott, megkockáztatnám, a „szexturizmusban utazók" népes seregének döntő többségét ennél az „ideal(?) típusnál" tolerálhatóbb emberek teszik ki. Ismételjük meg tehát kérdésünket: „Mi a szexturizmus?" s próbáljunk annak alapján választ adni rá, hogy kik gyakorolják az e néven nevezett tevékenységet. Kezdjük explorációs kísérletünket higgadtan, sine ira et studio, a kifejezés etimológiai analízisével. Szexturizmus. Összetett szó. Elemei: szex és turizmus. A két elem a kifejezésen belül egyenrangú fontossággal bír. Valami olyasmiről van tehát szó, amiben szerepe van egyfelől a szexnek, másfelől pedig a turizmusnak. Azon kényszerű terjedelmi korlátok között, melyekhez e bevezetőnek (nagy bosszúságomra) igazodnia kell, vegyük úgy, hogy az előbbi kapcsán azt hisszük, értjük, miről beszélünk, nincs hát szükség precíz definícióra, az utóbbi definíciójául pedig legyen elég annyi, hogy turizmuson a normál, mindennapi - azaz a munkavégzés kényszeréhez igazodó — életvitelből magát kiszakító, vagyis egy meghatározott időszakra önmagát kizárólag és tisztán szabadidős tevékenységként definiáló létforma élését értem. Ennél több elméleti előkészítésre nincs is szükségem ahhoz, hogy az Olvasót egy mellbevágó fölismeréssel szembesítsem. Ha kevés magyar jut is el (egyelőre legalábbis) glóbuszunk egzotikus tájaira, azért lakosságunknak - még óvatoskodó becslésem szerint is - legalább fele (ha ugyan nem is a „szokássá válás" gyakoriságával legalább egyszer életében viselkedett már gyakorló szexturistaként. (Szerintem a Budapesti Negyed olvasóinak is elég tekintélyes hányada „csinálta már".) A magyar lakosság „nőtlen, hajadon" státusú részhalmazát leszámítva, a többiek egy jelentős hányadáról feltételezhető ugyanis, hogy a házasságkötést követően az ifjú pár nászútra ment.