Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)
JULIA O'CONNELL DAVIDSON: A szexturista, az áttelepült, ez utóbbi ex-neje, meg az őt kiváltó „Másik"
készült lenyűgöző tanulmánya is. Bishop és Robinson (1998) a szexturizmust azoknak a diszkurzív hagyományoknak a viszonylatában vizsgálja, melyek „a »Másság« kultúráit a szexuális szokások és a nemi erkölcs tekintetében a Nyugatéi tői mind mennyiségileg, mind minőségileg különbözőnek" tüntetik föl (1998:114). A „más fajok" kultúráinak erotikus vonást tulajdonító 18., 19. és 20. századi szövegeket elemezve a két szerző egyebek mellett arra világít rá, hogy egyfajta feszültség övezi a „civilizáció" fogalmát. Elsősorban Diderot, kisebb mértékben pedig Rousseau írásaiból kiindulva, szerzőpárosunk egy olyan diszkurzív hagyományt fog vallatóra, melyben azt a megközelítést, miszerint más fajok kultúrái közelebb állnak az ember „természetes állapotához", csupán ellenpontként használják föl az európai erkölcs és társadalmi fejlődés egyes aspektusainak kritikájához. A szerzők egyértelműen rámutatnak, hogy a thaiföldi szexturizmusról szóló beszámolókban (melyek forrásai vagy maguk a szexturisták, vagy más tudósítók) még napjainkban is ott visszhangzik az a 18. századi felfogás, hogy a más fajú kultúrák nemisége „nagyobb összhangban van a természettel", és „még nem fertőzte meg az európai erkölcs" (114). Ennél jóval szűkreszabottabban foglalkoznak tanulmányukban azzal, hogy ezekben a szexturizmusról szóló beszámolókban érzékelhető-e az európai/észak-amerikai „civilizációról" a felvilágosodás nyomán kialakult felfogás, és ha igen, miként. 1 A cikkben közölt interjúk adatait Jacqueline Sanchez Taylor és a szerző gyűjtötte a Gazdasági és Társadalmi Kutatási Tanács által támogatott Jelen tanulmánynak éppen ezek a kérdések szolgálnak kiindulópontjául. A Dominikai Köztársaságba irányuló szexturizmusról készült antropológiai esettanulmányt 1 véve alapul, írásomban egy olyan, itt megforduló európai/észak-amerikai fehér, heteroszexuális férfi turistákból, illetve ide áttelepült (szokásosan „szexpatriáltnak" nevezett) emigráns férfiakból álló csoport világnézetét vizsgálom, akiknek nemi vágyai egyértelműen és közvetlenül kapcsolódnak össze a jelenkori „civilizáció" berendezkedésével szembeni fenntartásaikkal, ellenérzéseikkel. A más „faj" utáni vágy esetükben nem is elsősorban annak kifejeződése, hogy szeretnének „mindenről elfelejtkezni"; sokkal inkább az arra való törekvés mutatkozik meg benne, hogy visszaszerezhessék, amit, érzésük szerint, „elvettek tőlük". A szóban forgó turisták és áttelepültek szexuális értelemben a nőkkel szemben „ellenséges" magatartást tanúsító férfiak. Eszem ágában sincs azt sugallni, hogy viselkedésük valamiképp minden európai/észak-amerikai heteroszexuális férfira - vagy akár csupán valamennyi szexturista férfira - szükségképpen jellemző lenne. Ervelésemmel mindössze azt igyekszem igazolni, hogy az emberi viszonyoknak az élményeik, megélt tapasztalataik értelmezése céljából saját maguk számára kialakított modellje a liberalizmus egyik uralkodó politikai tradíciójára épül. A vágyaik mögött meghúzódó veszteségérzés semmiképpen nem nevezhető rendkívülinek, és nem is kizárólag náluk figyelhekutatás során, melynek témája a karib térségbe irányuló turizmushoz kapcsolódó prostitúció volt.
