Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)
LÉDERER PÁL: Gondolatok a prostitúcióról a szexturizmus ürügyén
nak az európai/északamerikai asszonyok által kivívottakétól - ahhoz már elegendőnek bizonyulnak, hogy a japán férfiakból kiváltsák azokat a fajta reakciókat, melyek a „fehér férfit" mozgatják (egzotikus, a behódolásban örömét lelő nő kell neki), ott viszont még nem tart a dolog, hogy a japán nők elindultak volna az amerikai és európai nők járta úton. Ez a megfontolás vezetett tehát abban, hogy a karib térségre összpontosítsak. Ezzel azonban még nincs megmagyarázva semmi, hiszen most az szorul tisztázásra, miért érdekel engem annyira (s miért tartom a magyar olvasóval megismertetendőnek), hogy csinálják-e ezt nők is. Hadd valljam meg rögtön: önmagában ez engem fikarcnyit sem érdekel, [gazából a nagyon is „ p ragmatikus " kérdésre ad ott fogalmi-teoretikus válaszkísérletekből levonható tanulságot tartom fontosnak. Egy bizonyos értelemben Sheila Jeffreys sorrendben pont középen álló-hmm... hogyan is fogalmazzak...? 34 - tanulmányát joggal lehetne tehát e válogatás érdemi probléma-centrumának tekinteni. Abban az egy értelemben tudniillik, hogy milyen elképesztő szellemi bakugrás (ok) ra kényszerül a radikális feminista nézőpont, ha védeni kívánja azt az álláspontját, hogy szexuális kihasználás áldozatául csak nő eshet, J azzal a komplementer állásponttal együtt, hogy nő viszont szexuális kapcsolataiban csak kihasznált áldozatként „foroghat fönt". Jeffreys nem lacafacázik. Világos számára, lia van női szexturizmus, akkor a nők legalább annyira képesek mások (férfiak vagy nők) kizsákmányolására, minr a férfiak; akkor a prostitúciónak nincs szükségszerűen a társadalmi nemi szerepek szerint „eleve leosztott" ^w/í'/'-determináltsága. S mivel elfogadhatatlan számára egy olyan világ, amibe ez beleférhetne, csak egyetlen konklúzió adódhat: nines női szexturizmus. Nők esetében csak románc-turizmusról lehet beszélni. Ez a világkép azonban egy kicsit visszás. Nem csak a nők kizsákmányolói hajlandóságát kell elutasítania, de már abból is „vissza kell vennie", hogy a nők kéjvágyó (s e tekintetben aktív, kezdeményező) teremtmények. Ez a felfogás közvetlen jogutódja annak a 19. századi sza34 Azt hiszem, az „üdítően buta" lenne a megfelelő jelzős szerkezet, ha arra vetemednék, hogy bárki véleményét befolyásolni próbáljam. Természetesen semmi ilyesmi nem áll szándékomban, ezért a női lélek nyáresti rejtelmeivel a dolgozatból majd megismerkedő Olvasónak csak arra hívom föl a figyelmét, hogy nevezett szerző annyit sem képes fölfogni, hogy a „sokkal kevesebb nő csinálja, mintamennyi férfi" kevéssé használható argumentum a tekintetben, hogy mi következik abból, hogy nők is csinálják. Amúgy a témában tájékozatlanokat hadd nyugtassam meg: nem azzal a kevéssé korrekt eljárással éltem, hogy valami huszadrangú nímandot kerestem, akit - a téma „nagymenőivel" szembesítve - könnyű nagy triumfussal leégetni. Sheila Jeffreyst a radikális feministák a maguk legnagyobbjai közé sorolják. Van, aki egyenesen Catharine MacKinnon, Andrea Dworkin, Kathleen Barry, Carole Pateman, Evelina Giobbe mellett az ő nevével fémjelzi a radikális feminizmust mint irányzatot (Anderson 2002). 35 Szögezzük le újólag: a nők (a férfiak által történő) szexuális kihasználása - úgymond - általános, egyetemes jelenség, ennyiben tehát merőben független a prostitúciótól, az élet minden zugában megtalálható, föllelhető. Azonban éppen ezért képes a prostitúció mint jelenség (illetve intézmény) a női sors emblematikus fölmutatására.
