Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)

LÉDERER PÁL: Gondolatok a prostitúcióról a szexturizmus ürügyén

munkásként való elismerésüket követelik (Overall 2001:86). Ha viszont bérmunkának tekintjük a prostituált tevékenységét, olyan munkának, amely semmiben nem különbözik az esztergályosétól, a bérelszámolóétól, az állatgondozóétól (vagy csak annyiban, amennyiben ezek egymástól is különböznek), a prostituált többé nem áldozat, hanem munkavállaló polgár, tehát: szabad ember. Újfent hangsúlyozom, mindez csak a tevékenységet önként vállalóra érvényes; arra, akit kényszerítenek (illetőleg aki munkavállalási engedély nélkül, illegálisan kívánna működni) - arra nem. S nemcsak, hogy áldozatnak nem áldozat többé, megszűnik prostituált lenni, hogy szexmunkás váljék belőle. Mindez nem „játék a szavakkal", ártatlan, irodaimiaskodó „szinonima-keresgélés", s még csak nem is csupán olyan értelmű politikai állásfoglalás, hogy egy sértő, stigmatizáló kifejezést fölváltunk egy semleges értéktartalmúval. Ez is benne van, persze. Nem véletlen, hogy a sex worker elnevezést, melyet a hetvenes évek vége felé egy Carol Leigh nevű prostituált (művésznevén: Scarlot Harlot) használt először, maguk a prostituáltak hozták forgalomba öndefinícióként. Szembefordítva a nyomorult, szerencsétlen, passzív és akarat nélküli áldozat figurájával (aki a strici, ráadásul a drogok rabja, nemzetközi maffiák rángatta tehetetlen báb), azt tartották fontosnak hangsúlyozni vele, hogy a prostituált 1) nem bűncselekmények elkövetéséből élő bűnöző, hanem megélhetéséért keményen megdolgozó ember - mint bármelyikünk; 2) az esetek többségében maga döntött úgy, hogy ezt a mesterséget, ezt a fajta munkát választja; 3) megilleti az a jog, hogy így választhasson, munkája végzéséhez tehát minden szükséges védelmet biztosítani kell számára (Jenness 1990). Az elnevezés elfogadásával részben azt a meggyőződésemet kívánom kifejezésre juttatni, hogy a prostituáltakat illető ügyekben nemcsak azoknak az elvtársaknak a véleménye hallgatandó meg, akik a hamis tudatban tévelygő tömegekkel szemben maroknyi élcsapatként az igaz tudás monopóliumával rendelkeznek, hanem azoknak az embereknek (adott esetben éppen: prostituáltaknak) a véleménye is, akikkel nem csak megesik az életük, de meg is élik azt. Ráadásul alapvető fontosságot tulajdonítok a szexmunkások lényegre törően pontos és szabatos megfogalmazásának. Hogy tudniillik nem szexuális munkáról, hanem X5i?xmunkáról van szó. E finom különbségtevésnek az kölcsönöz alapvető fontosságot, hogy tökéletesen célját tévesztetté teszi a radikális feminizmus vádjait. Már azt is kétkedve javasolnám fogadni, hogy a szexualitás lenne az emberi identitás akár egyetlen, akár legfőbb meghatározója. Azt viszont teljes határozottsággal merem állítani, hogy a szex-tevékenység nem az. I la azt mondjuk: munkáról van szó, nem egyébről, a büntetőjog világából átléptünk a munkajog világába. Mindaddig, amíg a szexmunkás a munkavégzéshez előírt szabályokat, rendeleteket betartja (közegészségügy, higiénés előírások, tűzvédelem, adó stb.), úgy kell tekinteni, hogy legális üzletszerű tevékenységet folytat. Működését tehát legalizálni kell. Ebből azonban elkerülhetetlenül következik, hogy a New York-i Egyezménynek szellemétől is, betűjétől is el kell szakadni: a prostituált munka-