Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)
LÉDERER PÁL: Prostitúció, turizmus, migráció
rüléséért, akkor az előszeretettel univerzálisnak/egyedül üdvözítőnek kikiáltott radikális feminista stratégia hirtelenjében igencsak hiteltelenné válik. Egyszeriben kiderülhet, hogy nem lehet a balhét „csak úgy" a szolgáltatást megvásárló és elfogyasztó kuncsaftra ráverni, aki - ha túllépünk a szűken vett prostitúción - munkáltatónak is bizonyulhat. Ezen a tágabb piacon ugyanis nem a férfi kuncsaft a jellemző, s nem is feltétlenül a nő, hanem a család, a háztartás mint munkáltató. A vásárló stigmatizálása ^ V M 12 pedig — ó jaj! - ez esetben nem célszerű. Feministáink okoskodásának ugyanis saját politikai érdekeikre sandán visszapillantó eleme, hogy természetesen a hatalom farvizén akarnak úszni, vagyis teljesen ellenérdekeltek abban, hogy az államot és a privátszférát egymással szembefordítsák. Napnál világosabb számukra, hogy saját euro-amerikai közegükben ezzel halálra ítélnék magukat, így aztán teljesen érthető és logikus, hogy a fennen hangoztatott „svéd modell" földrajzi kiterjesztését ugyan erősen szorgalmazzák, érdemi kiterjesztésétől, logikus továbbfejlesztésétől azonban úgy irtóznak, mint ördög a tömjénfüsttől. Eddigelé egyetlen svéd miniszter- vagy kormányfőtanácsosasszonynak sem jutott eszébe azért ágálni, hogy pénzbírsággal (avagy hat hónapot nem meghaladó elzárással) büntessék azokat a svéd férfiakat (horribile dictu nőket, illetve házaspárokat), akik Svédországba migrait személyeket háztartásukon belül élő kvázi-családtagként cselédnek alkalmaznak - és embertelenül kizsákmányolnak. A svéd nemzeti lobogó alá fölesküdött nemzetközi radikális feministák pedig Európában is, az Egyesült Államokban is mindenütt jámbor belenyugvással veszik tudomásul a cselédrabszolgatartás gyakorlatát, mint ahogy - miközben hörögve átkozzák a szexturizmust - szó nélkül hagyják például a Dél-, Délkelet-Ázsiában tartózkodó euroamerikai családok helyi „cselédtartási" szokásait is. • A prostituáltakról előadott, könnyzacskó-működésre bazírozó emberkereskedelmi narratívakban megdöbbentő az alapjukul szolgáló, avíttan tradicionális ta szemlélet. E történetekben aktív, elszánt, a veszélyeken, nehézségeken fölülkerekedni képes, talpraesett nők számára egyszerűen nem jut hely (mintha ilyen nő per définitionem nem létezhetnék). Ez a világ a passzív, belenyugvó, az ostobaságig naiv, magatehetetlen nők világa, akik mindaddig föl- és kihasználhatók, földig alázhatok, amíg valaki védelmükre nem kél. Persze 12 Megjegyezném, hogy a prostitúciót „fogyasztó" kuncsaft leleplezése is vihetne többre az utcai strichelés visszaszorításánál, ez azonban nemcsak drágább lenne, de az állampolgári privátszférába történő beavatkozást is követelne. Széljegyzetként - és egy teljesen más szemszögből - hadd tegyem hozzá: olyan már előfordult világunkban, hogy prémbundát viselő hölgyekkel szemben állatvédő aktivisták fölléptek. Olyanról nem tudok, hogy mondjuk perzsaszőnyeg-vásárló kliensekkel szemben pénzbüntetést és/vagy elzárást követelt volna bárki, amiért rabszolgasorba taszított gyerekek és nők munkájának termékeit megvásárolva bűnrészeseivé lettek a kizsákmányolásuknak, rabszolgává aljasításuknak.