Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)

JACQUELINE SANCHEZ-TAYLOR: A legjobb barátod a nagy köteg dollárod...

A szexuális kapcsolatban részt vevőknek tehát „udvarlás "-ról, „prostitúció"-ról megvan a maguk saját, markánsan gender-'xácológiát képviselő elképzelése. Ebbe a hétköznapi, tapasztalati fogalomhasználatba nem fér bele az, hogy nők - ragadozóként! - prédára vadásszanak. Egy nő csak zsákmány lehet. Prostituált? Csak nő lehet vagy legföljebb homoszexuális férfi. Prostituáltat használni, szexért fizetni? Ilyet csak férfi tesz. Es mivel az etnográfus kutatók, akik a jelenséggel foglalkoztak, elsősorban azon személyes, szubjektív értelmezések iránt érdeklődtek, amelyeket a jelenségben érintett, abban résztvevő felek saját viselkedésüknek, szexuális magatartásuknak és kapcsolati hálózatuknak tulajdonítanak, ebből következően aztán szinte megoldhatatlannak bizonyult a turistanők és a helybéli férfiak közötti kapcsolatokat definiálniuk vagy kategorizálniuk, s így szinte kényszerűen jutottak oda, hogy fogalmilag különbséget kelljen teremteniük férfi „szexturizmus" és női „románc-turizmus" között (Dahles és Brass 1999; Pruitt és LaFont 1995; Meisch 1995). Saját kutatásom alapján annyi állítható, hogy e különbségtétel legalább négy alapvető szempontból problematikusnak tűnik. Először is: a férfi szexturizmus teljes félreértésén alapszik. Igaz ugyan, hogy sok férfi azért vállalkozik utazásra, hogy kuplerájokban vagy más intézményekben rövid lejáratú, a „lényegen" kívül semmi másra ki nem terjedő, pénzen vásárolt szexuális szolgáltatásokhoz jusson hozzá. Mások viszont túllépnek ezen, a helyi nőkkel, gyerekekkel, férfiakkal a legkülönbözőbb, a változatok igen széles skáláját felölelő szexuális-üzleti kapcsolatokba is bocsátkoznak. A karib térségben és Latin-Amerikában, nemkülönben a délkelet-ázsiai országokban a turizmus körül egy olyan széles körű informális szexipar épült ki, amelyben a bárokból, tengerparti plázsokról kirajzóan szabadúszó nők, kiskorúak és férfiak tömegei tevékenykednek. Ebben az informális szektorban a szexre mint cserealku tárgyára vonatkozó üzlet nem mindig egy brutálisan nyílt, célratörő prostitúciós kontraktus keretében üttetik nyélbe (O'Connell Davidson 1995, 1998). Sok nő például nem előre alkudja ki a fizetendő összeget, szabja meg az együttlét időbeli korlátait vagy a nyújtott szolgáltatások körét. Sokuk nem is tekinti magát prostituáltnak, mivel elsődlegesen nem a pénzkeresési szándék motiválja őket arra, hogy a turistával összefeküdjenek, hanem annak reménye, hogy hátha házasság lesz a kapcsolatból (vagy legalábbis útlevélhez juthatnak vele, amivel elhagyhatják az országot). Sok nő hajlandó eljátszani azt a szerepet, hogy a turista „barátnője": érzelmi vonzódást mutat, táncolni megy vele, kézenfogvajárnak, kimossa a szennyesét és más effélék, mindezért pedig nem „pénzt" kér, hanem inkább „ajándékokat" fogad el a „boyfriend"jétől: ruhákat, ételt-italt, no meg, persze, kis készpénzt is. A szexualizált rasszizmus aztán elhiteti a mindezeket igénybe vevő turistával, hogy itt, a célországban, a szex „sokkal természetesebb" az emberek számára, a promiszkuitás „az élet természetes, szerves tartozéka": azok a nők, serdülők, akikkel lefeküsznek, egyáltalán nem olyanok, mint az „otthoni kurvák" - ők csak