A bűnös Budapest - Budapesti Negyed 47-48. (2005. tavasz-nyár)

A BŰNÖSÖK METAFORÁI - MÁTAY MÓNIKA: Agycentizők a századfordulón

Lenhosséket tulajdonképpen kinevették. Az igazgató minden érdeklődőnek büszkén mutogatta koponyagyűjteményét, sőt, a laikusoknak különösen körültekintően magyarázta el a bűnöző fejek sajátosságait, tendellenességeit. „Egy alkalommal valakinek múzeumában bemutatta Rózsa Sándor koponyáját kétszer; egyiket fiatal, másikat agg kofából."

39 Lenhossék, feltehetően külföldi hatásra, a korabeli tudományos divatot követve fordult a kraniometria felé, bár az sem kizárt, hogy apja nyomdokait követte, aki szintén foglalkozott a koponya tanulmányozásával, ha nem is olyan elmélyülten és hosszadalmasan, mint a fia.

40 Az ifjabb Lenhossék 1875-ben Az emberi koponyaisme címmel közreadott terjedelmes monográfiájában tanúbizonyságát adja a korabeli koponyatani szakirodalom alapos ismeretének.

41 A szintézisnek szánt műben külföldi tudósok eredményeit, egyebek mellett Quetelet, Topinard, Morton és Retzius módszereit és kutatásainak tanulságait összegzi és véleményezi, saját, magyarországi méréseiről tudósít, végül megfogalmaz egy hazai tudományos programot. A munka legfeltűnőbb vonása, hogy hemzseg a logikai csúsztatásoktól és ellentmondásoktól, amelyek már néhány oldal elolvasása után is szembeötlők. A szerző például a 12. oldalon határozottan leszögezi, hogy a frenológia tudományának megalapozója, Franz Joseph Gall tévedett, amikor egyes agytekervényekből szellemi képességekre próbált következtetni. Még ennél is hibásabbnak bizonyult az az elkép39 Mihálkovics Géza: I. m.. 40 Lásd: Lenhossék Mihály Ignác: Physioiogia medicinalis 1-5. Traltner, Buda, 1816-1818. zelése, hogy a gyilkolási ösztönt - a vadállatokhoz hasonlóan - az embernél is egy fül mögötti kidudorodásban vélte felismerni. Majd következik az eszmefuttatás meghökkentő folytatása, s egyben az előző állítás tagadása: „Említett tájakon csakugyan föltűnő kidudorodások láthatók Bogár Mihály, Hajagos József, Németh Ferencz és Bekes Katalin kivégzett rablókés gyilkosok koponyáin, melyek az egyetemi boncztani múzeumban őriztetnek." Három oldallal később Lenhossék tudományos axiómaként állapítja meg, hogy fajonként nincs érdemleges eltérés az agy méretében és súlyában: „A különféle emberfajoknál a nagyság és súly közti különbség alig méltó emlitéste; sőt, ugyanazon fajoknál is, melyeket a kultúrai fejlettség alsó fokán állóknak ismerünk, igen sok egyéni kivételt szenved. Bizonyítá ezt már 1837-ben a nagy boncznok Teidemann F., - ki a rabszolgaság megszüntetése s a négereknek emberi jogokkal való felruháztatása mellett oly nemes lelküleg és hévvel küzdött, - kimutatván, hogy a négereknek és németeknek agya sem térfogatra, sem nagyságra nézve nem különbözik."

42 Ezzel az üdítően felvilágosult nézettel éles ellentétben áll mindaz, ami a könyv további fejezeteiben olvasható. Az anatómus szemmel láthatóan önellentmondásba keveredett, s meg sem próbálta feloldani a könnyen felfedezhető inkonzisztenciát. A későbbiekben ugyanis arra ösztökéli a hazai tudósokat, hogy gyűjtsék össze a magyarországi nemzetiségek fejméreteinek mutatóit. Igaz ugyan, hogy nyíltan nem mondja ki, 41 Lenhossék József: Az emberi koponyaisme. MTA, Bp., 1 875. 42 Uo., 15. old.