A bűnös Budapest - Budapesti Negyed 47-48. (2005. tavasz-nyár)
A LÁTHATÓ BŰN - BOGDÁN MELINDA: A rabosító fénykép
rázolná. Most a testméretek alapján állapítják meg a személyazonosságot. Ezután már hiába való minden hazudozás." A fényképet önmagában tehát nem találták elegendőnek az egyedi azonosításra, viszont annál inkább használták a tipizálásra, A tendencia legfőbb képviselője és irányadója Cesare Lombtoso volt, aki a bűnöző embetről szóló munkájában (L'Uomo delinquente) egyenesen a külső jegyek alapján szögezte le, hogy a bűnöző természete atavisztikus, arcvonásai öröklődnek. Innen egyenes út vezetett az arc kriminalizálásához. Az arc erőszakkal történő duplikálása, az atcmás nyilvántartása természetesen ellenkezést váltott ki a lefényképezéste ítéltekből. A Tolnai Világlapja egy 1901-es rendőrségi tudósítás illusztrációjához, amelyen a hatóság beavatkozik az arcvonásokba, ezt a magyarázatot fűzte: „A letartóztatott bűnösöket a tendőrségi fényképész elé ültetik, de sokan - mint ez a jóképű férfiú is kétségbeesetten ágálnak a megörökítés ellen, grimaszokat csinálnak s legalább azt szeretnék, hogy minél rosszabbul legyenek eltalálva a képen." 41 Azok a fényképek, amelyek nyilvánosság elé állították az ábrázoltat, mindig jogi problémákat vetettek fel. 1898-ban két fényképész hatolt be Otto von Bismarck halottas szobájába, és magnéziumlámpa segítségével fényképezte le az elhunytat. A dologból per lett, de a bíróság csak a házi béke megzavarása (Hausfriedensbruch) vádjára tudott támaszkodni, étre alapozva tiltotta meg a képek publikálását és rendelte el a felvételek és negatívok megsemmisítését. A középkori eredetű Sachsenspiegel, amely a lauenburgi hercegségben - ahol Bismarck birtoka, Friedrichsruh is feküdt ez idő tájt még érvényben volt, nem tartalmazott jogi fotmulát a „saját arcképhez való jogról". Azonban ennek az esetnek a nyomán készült el az 1907. január 9-ei, a képzőművészeti és fotográfiai szetzői jogokról szóló német törvény 42 , melynek 22. - mindmáig érvényben lévő - paragrafusa szavatolta elsőként a saját arcvonásokhoz való jogot. Flazánkban a szerzői jogról szóló 1884. évi XVI. törvénycikk VI. fejezetének témája a fényképezés, amelynek 72. patagtafusa pusztán az arckép sokszorosításáról rendelkezett: „A megtendelt fényképészeti arckép utánképzési joga kizárólag a megrendelőt illeti." 44 A rendőrségi fotónyilvántartás igazából akkor vált fontossá, amikor egyre elterjedtebb lett a határokat átlépő bűnözés. Itt nemcsak a köztötvényes esetekre, hanem sokkal inkább a politikai merényletekre 10 Tábori Kornél: I. m., 303. old. 11 Tolnai Világlapja, 1910. december 25. 3041. old. Stemler Ilona szíves közlése. A rejtőzködő gesztusokat azonosításra alkalmasra igazították, vagy a nyomozás számára lényeges részletet mutatták meg. Egy harapós gyilkos esetében például láthatjuk a fegyvert is, azaz a vészjósló fogakat. A kép közölve: http://www.dhm.de/ausstellungen/ weimar/raumog. Ismeretlen rendőrségi fényképész, 1923. 42 „Gesetz betreffend das Urheberrecht an Werken der bildenden Künste und der Photographie". 43 Dix, Alexander: Das Recht am eigenen Bild - ein Anachronismus im Zeitalter des Internet ? (A saját képhez való jog - anakronizmus az internet korában?) www.lfd.nrw.de/pressestelle/ dewnload/dix.pdf html változata. 44 Fotográfozásról. (Szerk. és bev.: Bán András), Múzsák - Közművelődési Kiadó, Bp., 78. old.
