A bűnös Budapest - Budapesti Negyed 47-48. (2005. tavasz-nyár)
BŰNÖK ÉS SZÁMOK - HORVÁTH J. ANDRÁS: Költői látomás - főkapitányi láttamozási a „Híd-avatás" alakjai
A rendi viszonyok rianásszerű lebomlása nyomán keletkező szerepzavarok, a társadalmi státus identifikációjának bizonytalanná válása jelenik meg például a Rangos koldus-bon. Arany ebben gyilkos iróniával illeti a „tudta nélkül" végbemenő „nagy «fejlődés»"-t, midőn arról ír, hogy „Demokrata lett az úrból, / A koldus meg rangra vágyik". Am a közrendűeknek is egyre nagyobb része kénytelen szembenézni a végleges lecsúszás, legalábbis az egyre inkább elfogadott „modern" „szegény"-ek soraiba kerülés veszedelmével. Futólag, ám keserű iróniával utal e versben a vagyoni viszonyok viharos átrendeződésére, a pénzpiaci dekonjunktúra folytán jelentkező „uzsora" elharapódzására és ennek a jelenségnek a kisegzisztenciákat romboló voltáfa csakúgy, mint az igazi előkelőség leéttékelődéséte, valamint a társadalmi presztízs elveszítésére, ami - ebben a korszakban - maga volt a maró szégyen. Csaknem a Híd-avatás rezüméjét olvashatjuk a húsz nappal korábbról írt, s a fenti tematikát a nyerészkedés és a frivolitás motívumaival kiegészítő Öreg pincér négy sorában: „Elnézi: be dőre világ ez! / Hogy' fut, rohan — enni se hágy ez — / Nyerekedni, vigadni... a csődbe, / Dunába, vagy a temetőbe!...". S ez variálódik az Enek a pesti ligetről egy részletében is: „Benn, összevissza, minden sarkon / Kintorna, koldus, bűn, nyomor.". A társadalomkritikai tabló a Párviadal-h-AW az öngyilkossági „divathoz" hasonlóan felfutó tendenciájú párbaj-mánia és a francia divathóbottok kigónyolásának kesernyés realizmusával gazdagodik. Az anyagias életszemlélet eluralkodása feletti bosszúság és rezignáció — amelyet főként az 1950-es évek Atany-intetpretációi igyekeztek kiaknázni 18 - csendül ki Az idők... négysorosából: „Az időkben semmi nagyság, / Az ember mind csak pénzes zsák, / Szólni hozzá hasztalan: / Szive nincs, csak szijja van." Ennek a jelenségnek cinizmussal dúsított változatát olvashatjuk a Népdalok a komak-ban: „Ha is lopok, ha is nem, / Elélek mát, úgy hiszem." A Híd-avatás után, 1877 decemberében papírra vetett Csak boldog... című, a szállást kereső, majd a negyediktől magát levető öngyilkos asszonyról szóló vers befejezetlen - szinte ezzel is utalva a tragikus lépések nyomán torzóban maradt életsorsokra, a cselekedetek valódi okának rejtélyére. A Híd-avatás 1877. augusztus 22-ei keltezésű, első címváltozata szerint „Városi ballada". A „kerettörténet" szerint az életét egy „lapra" feltevő, s veszítő, ezért a Matgit-hídtól annak felavatása napján, éjfélkor magát levetni készülő kártyavesztes ifjú szemei előtt, látomásszerűen vonul fel a későbbi öngyilkosok serege. Az Arany-balladák „szaggatás-kihagyás technikája" jelen esetben megázzál is növeli a már témájánál fogva önmagában „traumatikus jellegű" művészi hatást, hogy a precízen közölt időkereten belül („Mire az óra egyet üt") lepetgő „vízió-fűm" egyes szereplőit a húsz versszakos költeményből csupán tizenegyben szerepelteti. A végletekig tömörített miniatűrökben elővillantott élethelyzetek, esetismertetések gyorsan pergő egymásutánjával a költő a „meggoni8 Barta János: I. m., 168-169. old.
