Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)
KERÉNYI FERENC: A színház mint társaséleti színtér
vei miféle gigerli-gogerli nótákat énekeltünk. Hogy most ezeket nem halljuk, az ))29 mind a maga érdeme." Az kétségtelen, hogy a népszínmű-dalok folklorizálódása, füzetes, olcsó szöveg- és kottakiadásuk most már a kispolgárság számára is hozzáférhetővé tette a színházi szórakozás-élmény „meghosszabbítását", otthoni újraélését. 1879-ben, a császári pár ezüstlakodalmi bécsi koncertjén pedig a népszínmű, jelesül Csepreghy Ferenc A piros bugyelláris-^ képviselte dalaival és a Török bírónő menyecske-jelmezébe öltözött Blahánéval Magyarországot. A népszínmű második, Tóth Ede és Csepreghy fémjelezte hulláma azonban (mivel csak szenvedély-konfliktusok alkotta világa hamar ismétlődni kezdett) kimerült; ezt erősítette a típusdíszletek alkalmazása és a minden szerepet önmagára szabó Blaháné játéka, a slágernóták vándorlása darabról darabra. Jellemző eset volt Tamássy Józsefé, Blaháné legjobb népszínmű-partneréé, aki eltévesztette a dalt: „A nótát szidta, miért olyan egyforma valamennyi. A népszínmű ugyanakkor mintegy lefoglalta a kortárs tematikát: a magyar operett kísérletei vagy a múltban, vagy újromantikus-mesés környezetben játszódtak, miközben a francia operettet a bécsi aranykor darabjai, majd (már a századvégen) az angol revü-operett darabjai követték. A Blaháné - Pálmay Ilka - Hegyi Aranka - Küry Klára névsorból akár a nőeszmény alakváltozása is kifejthető. A látványossá29 Blaha Lujza naplója. S. a. r. Csillag Ilona. Bp., 1987. 153. old. 30 Blaha Lujza naplója., S. A. R. Csillag Ilona. Bp., 1987.148. old. 31 Iratok a Nemzeti Színház történetéhez., Szerk. gok szenzációit a Verne-regénydramatizálások adták, amelyekért a Népszínház ádáz küzdelmet folytatott a pesti, 1869 óta a Gyapjú utcában játszó német színházzal, sőt a bécsi Carltheaterrel is. Ugyanez történt a vendégművészekkel is. A Nemzeti Színház azzal, hogy a népszínművet és az operettet átadta a Népszínháznak (1875), szembenézni kényszerült arisztokrata páholyközönségének részleges elpártolásával Br. Podmaniczky Frigyes intendáns szerint (az 1876/77. évadról írt jelentésében) „mint társaskör, mint találkozási hely a színház többé nem létezik..." A színházi kínálat bővülése alakította azt a szokást a fiatal főrangúak körében, hogy egy-egy estén végiglátogatták páholyaikat a Kerepesi úton, a Gyapjú utcában és a Népszínházban. (A szokást csak azok az értelmiségiek, az újságírók követték, akiknek szabadjegyük volt.) Változatlanul a német színészet közönségét alkotta a két leggazdagabb városrész, a Lipót- és a Terézváros több mint 100 ezres lakossága. A megmaradt törzsközönség: a középosztály, a földszint és a II. emelet bérletesei. A mélypont az 1870-es évek végén a Csongor és Tünde ősbemutatóján is megmutatkozott (1879. december 1.), amikor a nézőtéren ülő Prielle Kornélia szerint „mellette egy úr elaludt, egy másik otthagyta az előadást, többen fecsegtek a legragyogóbb dialógusok alatt..." 32 A Nemzeti Színház befogadóképessége fokozatosan csökkent. Amíg azonban koPukánszkyné Kádár Jolán. Bp., 1938. 493. old. (A Nemzeti Színház százéves története II.) 32 Vörösmarty Mihály összes müvei. Kritikai kiadás. Drámák IV., S. a. r. Fehér Géza - Staud Géza Taxner-Tóth Ernő. Bp., 1989. 868. old.
