Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

KERÉNYI FERENC: A színház mint társaséleti színtér

arisztokrata és nemes elvétve található, a pesti nagypolgárság ismert nevei (Wodianer, Valero, Sina, Heckenast) annál inkább. Az elkülönülés azonban ekkor sem vált teljessé, hiszen a burzsoázia másik hányada a Nemzeti Színház páholybérlője volt. Az arisztokraták szervezte gyűjtések — 1854-ben a Casinóban, 1858-ban országosan - még a reformkor szellemét idézték: az utóbbiból a működtetést segítő „Károlyi-alap", gr. Teleki József akadémiai elnök és gr. Karácsonyi Guido hagyományozott pénze pedig a magyar drámairodalom fejlesztését szolgálta. Az évtized legnépszerűbb írójává érett Jókai Mórt lelkesen ünnepelték, amikor a Da/má-ban (1852) avar környezetbe plántált példázatot írt a nemzeti megmaradásról vagy 1860-ban szintén egyjelentésű parabolát a Szigetvári vértamik-bax\, ám mágnás-elleneséggel és a nemzeti egység megbontásával vádolták, amikor a Teleki-pályázatra a Dózsa György-öt nyújtotta be, amely 1857-ben megosztotta a közönséget: a páholyok üresen maradtak, a karzat viszont kihívta és megkoszorúzta a szerzőt. Mindez történt annak ellenére, hogy a dráma a főrangú Csáky Lóra nemzeti egységre, az érdekegyesítés megőrzésére felhívó szavaival zárult: „... egy leend / Minden magyar, ki egy hazát imád: / Akár selyem, akár daróc fedi..."

24 Ha az abszolutizmus kora miatt lassítva is, de megindult (a lakosság és így a potenciális közönség növekedésének arányában) a 23 Mályuszné Császár Edit: A főváros színházi életének megmagyarosodása (1843-1878) = Tanulmányok Budapest múltjából XV., Bp., 1963. 454-455., 481. old. 2i Jókai Mór összes müvei: Kritikai kiadás. Drámák 1. színházszervezet differenciálódása. A Nemzeti Színházat intendánsa, gr. Festetics Leó már 1853-ban udvari színháznak szerette volna látni. Ez ugyan nem következett be, de elmozdulás ebbe az irányba kétségkívül történt, amikor 1863-tól a Nemzeti rendszeres évi uralkodói segélypénzt kapott. Molnár György Budai Népszínháza két ciklusában (1861-1864, 1867-1870) valódi alternatívát kínált: a magyar Théâtre Français mellett a magyar Odéont.

25 A Lánchíd budai hídfőjében épült, tehát könnyebben elérhető, mintegy 1000 nézőt befogadó színház lassanként leküzdve a Nemzeti Színház műsorával való párhuzamosságokat - elsőként játszott nálunk sikeres produkciókat sorozatban („en suite"), ami viszont a biztosított törzsközönség hiányával és (ezt ellensúlyozva) nagy szénák játszásával járt együtt. A Dunanan apó utazása című Offenbach-operett a kánkánnal, Az ördögpilulái című operett vetített színpadi látomásaival és csodáival, a Bem hadjárata című látványosság százas vagy azt közelítő szériáival kijelölte a színjátéktípusoknak azt a körét, amely (a népszínmű második hullámával kiegészülve) a 19. század második felének népszínházi alapműsora lett. Molnár már az 1861. szeptember 14-ei színháznyitón néven nevezte azokat a közönségrétegeket, amelyek mindvégig a német vagy a Nemzeti Színház vonzáskörében maradtak: az arisztokráciát, a német és zsidó polgárságot. A főrangúak valóban ritkán és csak operett-előadásokon látogatták a színházat. Páholyt a 1843-1860, kiad. Solt Andor. Bp„ 1971. 584. old. 25 Iratok a Nemzeti Színház történetéhez szerk. Pukánszkyné Kádár Jolán, Bp., 1938. 42. old. (A Nemzeti Színház százéves története II.)