Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

KERÉNYI FERENC: A színház mint társaséleti színtér

kiegyezés után is csak gr. Andrássy Gyula és br. Eötvös József tartott itt. A polgári közönség körét a tömegközlekedés hiánya és így a színháztól való távolság vonta meg: Budán ez a Fő utcától a Tabánig, Pesten jószerével a Belvárosra terjedt ki. (Társaskocsik, azaz omnibuszok közlekedtek alkalmilag a Nemzeti Színháztól Budára, a kiegyezés után pedig már vasút is „hordta rá" a közönséget az előadásokra.) A karzat (a másfél ezres egyetemi hallgatóságta épülve) alkotta a Budai Népszínház legstabilabb és hangadó közönségét. Molnár megkísérelte publikumát bővíteni: a Rácváros megnyerésére nemzetiségi népszínművet játszott (színészei között is volt szerb származású), tartott ingyenes népelőadásokat, kedvezményt adott a diákoknak, óbudai előadásokat tervezett a hajógyár munkásainak szombaton és vasárnap. A látványos produkciók nagy költségeit tekintve ez csak alkalmi törekvés lehetett. A népszínháznak azonban Pesten kellett megvalósulnia, ahol a külvárosokban nagy közönségtartalék rejlett. Ezt próbálta kiaknázni a Terézvárosban, a zsibárusok terén a Hermina téri Színház (1870-76) német és magyar előadásaival, illetve az Etzsébetvárosban az István téri Színház (1872-1874). Miklósy Gyula az utóbbiban már hasznosította mindazt, ami Budán még problémát okozott. 957 nézőt befogadó színházában már csak 14 páholy volt, szemben a 154 földszinti zártszékkel és 200 földszinti hellyel meg a differenciált karzattal, ahol szintén 174 zártszék és 82 ülőhely biztosította, hogy a kispolgár ol26 Mályuszné Császár Edit: A főváros színházi éleiének megmagyarosodása (1843-1878) - Tanulmányok Budapest múltjábólXV., Bp., 1963. 471-472., 481. old.; Alpár Ágnes: Az István téri Színház csón elkülönülhessen a 400 fős karzat vegyes, külvárosi közönségétől.

26 A pesti Népszínház megvalósulásának az adott döntő lökést, hogy 1873-ban Budapestté egyesült a három város, és Európa leggyorsabban fejlődő metropolisza lett: az 1869. évi 16. helyről 1900-ra a 6. helyre futott fel. Ugyanekkor vannak reális, statisztikai alapjai a népszínházi dokumentumokban továbbélő reformkorias-hazafias retorikának is, amely a színházat a magyarosítás eszközének tekintette: 1870 táján a három város népességének mindössze 46 százaié97 ka volt magyar anyanyelvű. A Népszínház ennek megfelelően a megnyitandó Nagykörút vonalán, a Józsefvárosban épült, kimondottan zenés-szórakoztató színháznak: nagyzenekari árokkal, 7 kulisszapárral működő, kétemeletes süllyesztővel és zsinórpadlással dolgozó színpaddal. 49 ( + 1 udvari) páholya mellett 1407 ülő- és 475 állóhellyel várta közönségét. A színházigazgató-bérlőnek minimum hetente 3 előadást kellett tartania (szombaton és vasárnap feltétlenül), és legalább vasárnap népszínművet kellett adnia. Az első négy évben (1875. október 25. - 1879. szeptember 20.) 1390 előadáson 1 439 000 nézőt fogadtak; az 1883-1885. naptári években 1041 előadáson 1 197 943 néző volt (Bécsben is játszottak 27 estén); 1889-1991-ben 898 előadáson 1 021 942 nézőjük akadt. Az átlagos nézőszám tehát: 1035-1150-1138. Az első petiódusban még a népszínmű volt túlsúlyban az operettel szemben (519-484), az 1880-as évtizedben az arány megfordult 1872-1874. Bp., 1986. 38. old. (Színháztörténeti Füzetek 76. Kültelki színházak műsora 1.) 27 Budapest története IV., szerk. Vörös Károly, Bp., 1978. 377., 452. old.