Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

KERÉNYI FERENC: A színház mint társaséleti színtér

A színház mint társaséleti színtér a 19. századi Budapesten KERENYI FERENC A

színművészet alapvető sajátossága, hogy időlegesen tárgyiasuló műalkotását, a színházi előadást csakis közönsége jelenlétében tudja realizálni. A nyilvánosság tehát előfeltétele a színjátéknak, ez nem kíván bizonyítást; a kutatás tárgyát így e nyilvánosság szélessége, mélysége, a közönség létszáma, összetétele, a recepció milyensége képezheti. Ha megkésve is, nálunk szintén lezajlott az a folyamat, amelynek során a kastélyszínházakba visszavonult barokk reprezentáció és a létformája, pedagógiai célzata miatt eleve korlátozott iskolai színjátszás helyet adott a hivatásos színjátszásnak, ahol „a közönség azonban már egy másik nyilvánosság hordozója, melynek a reprezentatívnyilvánossághoz semmi köze."

1 Valóban, nálunk is a 18. és a 19. század fordulóján a színház a legdemokratikusabb szintét, ahol ugyanazt az előadást látta a páholybérlő arisztokrata, a zártszékek hölgyközönsége, a földszinten ülő vagy álló-sétáló polgár vagy nemesi értelmiségi és a karzat jurátusa vagy mesterlegénye. II. József császár 1786-ban személyesen intézkedett arról, hog)' a Pozsonyból Budára áthelyezett kormányszervek, a Helytartótanács, a kamara és a hétszemélyes tábla mintegy 500 főnyi hivatalnoki kara számára a felosztott karmelita rend templomából átalakított Várszínházban épületes, állampolgári és köztisztviselői erényeiket erősítő időtöltést nyújtson. Minthogy azonban - a jelentős bérletezési kedvezmény dacára az új közönség nem tölthette meg folyamatosan a Várszínház körülbelül 1200 fős né1 Habermas, Jürgen: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Bp., 1993. 65. old.