Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

SALY NOÉMI: „Ide minden rangú ember és mindkét nem eljöhet..."

metéig... komoly szándékú mamák, kiknek lányaihoz csak a házasság előszobáján át férhetni, megüllepedett fiatalemberek, kik már bálban s kioszkban menyasszonyt keresnek. A budai ellipsz (az Alagút fölötti, népszerű sétahely) kávéháza is férfi-minta szerint működik: „A hivatali hierarchia székel itt híven megőrizve a rang igényeit. A ministeri tanácsosnak hangadása mellett a titkárnak vezérlik a fiatal fogalmazónékat, s az egészet a penziónak tisztviselőnek keretezik be." AzUjtéri (= Szabadság téri) kioszkban, amely „a koronája valamennyinek", „a mágnes a közönség másik s nagyobb fele, a nők. Szép toilettek, susogó selyemruhák, - de ez itt csak mellékes, csak eszköz. Mosolygó leányok, férjes vagy férjetlen »özvegyek«, nehezen megközelíthető vagy könnyen hozzáférhető szívek, - szépség, ifjúság, szellem, s gyakorlati életnézetek, - néhol már tapasztalás is... Ez a kioszk harctér, melyen a két nem megmérkőzik..." Ne is szaporítsuk tovább a szót. A női kávéházhasználat elítélése minden korszakban a férfitársadalomnak az emancipációval szembeni ellenkezését, védekezését tükrözte. Az álszent szólamokon alapuló hadakozás több okból is kudarcra volt ítélve: teljes ellentétben állt a kávésok érdekeivel - a századfordulón sok üzlet hirdette magát „szolid, családi kávéházként", ami világosan a női közönség megnyugtatását célozta, sőt sok kávés kifejezetten az ő kedvükért járatott méregdrága párizsi divatlapokat és más külföldi folyóiratokat -, 28 Vázsonyi Vilmosné [Szalkay Margit]: Az én uram. Bp., é. n., 116. old. de ellentétben állt az asszonyok érdekeivel is, akiknek eszük ágában sem volt otthon kuksolni, mialatt férjük a kávéházban ült. Mentek bátran ők is, vele ugyanoda vagy barátnőkkel egy másikba. (Egyedül járkálni valóban nem volt tanácsos, de nem a kávéház volt a legveszélyesebb hely: az „aszfaltbetyár" kifejezés, amely a 19. század végétől bukkan fel a pesti köznyelvben, az utcán pimaszul ismerkedni próbáló, nőket zaklató figurákat jelölte.) Bizonyos kötöttségek azért megmaradtak: az urukkal együtt járó asszonyok csak akkor ülhettek a közös asztalhoz, ha kifejezetten házaspárok összejöveteléről volt szó. Az irodalmi és politikai asztaltársaságokhoz szinte mindvégig csak férfiak tartoztak. Vázsonyi Vilmosné így emlékszik az Abbazia-kávéházbeli Eötvös-asztal illemszabályára: „Mi asszonyok még abban az időben nem ülhettünk ennél az asztalnál, hanem a közeli asztaloknál telepedtünk le. Eleinte az urak mind az újságot olvasták, mert hisz ezeknek a tartalma adta meg a társalgás és a vita tárgyát. Addig, míg az újságolvasás tartott, mi asszonyok traccsolhattunk, de azután, amikor megkezdődött a vitatkozás, akkor az odaadó kibicek szerepét játszottuk."

28 Kaffka Margit számára különösen nagy megaláztatás lehetett, hogy a Nyugat összejövetelein a „női asztalhoz", a feleségek közé száműzték. Kosztolányi Dezső felesége, Harmos Ilona Krúdynéval (az elsővel, Satanellával) és Szini Gyukínéval együtt a Newyork karzatán várta az emeleti Otthonkörben vívott kártyacsaták esetleges nye-